Archivum
Súlyosbították egy prostitúcióra kényszerítő nagykanizsai férfi ítéletét
Viselkedése miatt ki kellett küldeni a tárgyalóteremből azt a férfit, akit az elsőfokú ítéletnél hosszabb börtönbüntetésre ítéltek, mert bezárt és prostitúcióra kényszerített egy 17 éves lányt - közölte a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-vel.
Beznicza Árpád az előzményekről elmondta: a vádlott és társai 2011 márciusában a nagykanizsai autóbusz-pályaudvaron találkoztak a fiatalkorú lánnyal, aki iskolába tartott. A háromtagú társaság rávette, hogy inkább menjen velük az elsőrendű vádlott lakására.
Többórányi ottlét után a lányt nem engedték el, és a vádlott azt mondta neki, hogy ezután prostituáltként kell dolgoznia. A sértettnek a következő napokban - részben a vádlott szintén fiatalkorú lányának közvetítésével - több férfival is közösülnie kellett, volt akinek azt mondták, "a lányt arra használja, amire csak akarja".
A megtört és meggyötört lány elkeseredésében egy kést a torkához szorítva öngyilkossággal fenyegetőzött, ha a vádlottak nem viszik magukkal a városba. Az elsőrendű vádlott végül engedett, a lány ennek köszönhetően véletlenül találkozott egy ismerősével, aki tudta, hogy a sértettet eltűntként körözik. A prostitúcióra kényszerített lány a 107-es számot karcolta egy utcai padra, hogy jelezze, bajban van. Az ismerős pedig nem sokkal később bejelentést tett a rendőrségen, és a rendőrök ezután bevitték a kapitányságra a lányt.
Az elsőrendű vádlott mindvégig tagadta a bűncselekmények elkövetését, azzal védekezett, hogy a lány önként ment velük, mert tetszett neki a fia. Azt állította, nem tudott arról, hogy a lány kiállt az út mellé, nem is tartották fogva, még egy mobiltelefont is kapott, amelyen napokig internetezett.
A tárgyaláson a védő azt hangsúlyozta, hogy a férfi sohasem kapott pénzt a lánytól, a két fiatal közötti internetes beszélgetések pedig azt mutatták, hogy ők ketten kényszer nélkül voltak jóban egymással.
A Nagykanizsai Járásbíróság első fokon folytatólagosan elkövetett kerítés, személyi szabadság megsértése és kitartottság miatt találta bűnösnek az elsőrendű vádlottat, akit három év börtönbüntetésre ítélt. A másodfokon eljáró Zalaegerszegi Törvényszék a börtönbüntetés tartamát három és fél évre emelte fel.
Az indoklásban elhangzott: az első fokon eljáró bíróság betartotta az eljárási szabályokat, a bizonyítékok alapos és jogszerű mérlegelése után állapította meg a tényállást. Ítéletében viszont eltért a középmértéktől, ezért a törvényszék az ügyész kérelmének helyt adva súlyosbította a büntetést.
Az ítélet kihirdetése után a vádlott felháborodott hangon fejezte ki nemtetszését, és emiatt a tanács elnöke kiküldte a tárgyalóteremből.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára