2025.06.19., csütörtök - GyárfásZalaegerszeg időjárása

Archivum

850 milliós beruházás a Kolping Hotelben

2014. március 04. kedd, 17:56
Címkék:

A Kolping Szövetség és a magyar kormány társadalmi küldetésének középpontjában egyaránt a család áll – hangsúlyozta Lázár János a Kolping Hotel fürdőrészlege és Gizella-háza rekonstrukciójához kapcsolódó pályázat projektzáró ünnepségén, Alsópáhokon. A közel 850 millió forintos beruházás az Új Széchenyi Terv Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében elnyert 258 millió forintos támogatással valósult meg.

kolping atad1Megújult a Gizella-ház, a családok fürdője valamint a wellness és egészségközpont

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ünnepi beszédében elmondta, egyik legnagyobb kihívás az ország újjászervezésében, hogy kevés gyermek születik. A kormány célja éppen ezért az, hogy minden támogatást, segítséget és bátorítást megadjon a fiataloknak, hogy minél több gyermeket vállaljanak. Ezt szolgálja az adórendszer, a fiatal nők támogatása, ahogy ebbe a szemléletbe illeszkedik az alsópáhoki hotel fejlesztésének támogatása is. Úgy fogalmazott: a kormánynak kiemelten fontos, hogy ne csak építkezzen, "ne csak tégla és habarcs jöjjön létre a kezünk által", hanem ennek legyen célja is, mégpedig a család és a gyermek támogatása keresztény értékrend és meggyőződés alapján. Azért dolgoznak, hogy Magyarországon család- és gyermekbarát társadalom jöjjön létre, s hogy minél több magyar család csatlakozhasson ehhez az értékközösséghez.

kolping atad3

Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke méltatta a szálloda odaadó csapatának munkáját, mert megbirkóztak a nehézségekkel és végrehajtották a beruházást. Jelezte, példamutató elköteleződésük ösztönzőleg hat a megye fejlesztési elképzeléseinek megvalósítására is. Ezek egyike, hogy Hévíz központtal Közép-Európa legnagyobb egészségturisztikai és gyógyászati centrumát hozzák létre. A turizmus fejlesztése mellett nagyon fontos a munkahelyteremtés, melyhez a vidékfejlesztési program is ad majd lehetőséget, hiszen a vendégek ellátásába a helyi termelők is bekapcsolódhatnak, ahogy a Kolping Hotelben. Kitért arra, hogy az Új Széchenyi Terv 2,6 milliárdos keretében a Kolping Hotel beruházását követően újabb fejlesztések valósulnak meg, így a 2014-es esztendő az építkezések éve lesz Hévízen és Keszthelyen, ezek közül kiemelkedik a keszthelyi Festetics-kastély felújítása közel kétmilliárd forintból.

kolping atad4

Gebhard Kaiser, az augsburgi Kolping Képzőközpont elnöke beszédében gratulált a német és magyar Kolping közösségek újabb sikeres projektjéhez. Mint mondta, a beruházásnak köszönhetően szép és kényelmes terek jöttek létre. Méltatta, a magyar kormány családbarát politikáját idézve Adolf Kolpingot, miszerint a család sorsa rövid vagy hosszú távon egyaránt meghatározza az ország sorsát. Emlékeztetett arra, hogy 23 évvel ezelőtt döntöttek arról, hogy szállodát, találkozóhelyet létesítenek a magyar és német Kolping testvérek számára Alsópáhokon. Megépítéséhez jelentős bajor, német és magyar forrásokra volt szükség; a tízmillió eurós költségből a magyar állam és az unió harminc százalékban vette ki részét.

kolping atad2

Baldauf Csaba, a Kolping Hotel ügyvezető igazgatója a beruházást ismertetve elmondta, három helyszínen építették, szépítették szállodájukat. A megújult Gizella-ház és a családi élményfürdő bővítése mellett egy különleges hangulatú szépség és egészség központot hoztak létre. "Valamennyi munkatársunk egy éven át háborús körülmények között dolgozott folyamatos üzem mellett." – írta körül a munkálatok nehézségét, kiemelve azt, hogy a beruházást határidőre befejezték. Köszönetet mondott a tulajdonosoknak, akik bizalmat szavaztak a fejlesztésnek. Hangsúlyozta, mindez a jövőbe vetett hitet jelképezi, ahogy az elmúlt hat évben megvalósított több mint kétmilliárd forint értékű beruházás.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)