Archivum
A Flextronics hatszáz fős leépítést jelentett be Zalaegerszegen
Csoportos létszámleépítés keretében 600 dolgozótól válik meg a Flextronics International Kft. Zalaegerszegen.
Moórné Kercsmár Rita, a cég CSR és vállalati branding igazgatója kedden az MTI megkeresésére megerősítette a Magyar Narancs online kiadásának leépítésre vonatkozó értesülését, de a létszámadatokat nem kívánta kommentálni.
Borsos József, a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának igazgatója a magyarnarancs.hu-nak elmondta, hogy még szeptember elején jelentette be a 600 fős csoportos létszámleépítést a cég. A lap arra is emlékeztet, hogy tavaly decemberben ezer dolgozótól, az idén tavasszal pedig 600 embertől vált meg a társaság Zalaegerszegen, ahol azonban még mindig a legnagyobb munkáltatónak számít a jelenleg foglalkoztatott mintegy 5 ezer dolgozójával.
Moórné Kercsmár Rita az MTI-nek a leépítés indokaira vonatkozó kérdésre válaszul elmondta: a Flextronicsnál bevált gyakorlat, hogy folyamatosan felülvizsgálják a gyártási helyszíneket, termékeket és szolgáltatásokat, hogy ezzel is biztosítsák a vevőik által elvárt szolgáltatás színvonalát és igényeinek kielégítését. "Ennek eredményeként hoztuk meg azt a nehéz döntést, hogy zalaegerszegi gyárunkban csökkentjük dolgozóink létszámát" - fogalmazott. Hozzátette, hogy minden érintett dolgozótól végkielégítéssel válnak meg, a hatályos törvényeknek és jogszabályoknak megfelelően. Kitért arra is, hogy törekvésük szerint igyekeznek minél több érintett dolgozónak munkalehetőséget biztosítani más gyáraikban.
A szingapúri székhelyű Flextronics Magyarországon Budapesten, Sárváron, Pécsett, Tabon és Zalaegerszegen működtet gyártelepeket. Korábbi információk szerint Zalaegerszegen tavaly még mintegy 9 ezer embert foglalkoztatott az elektronikai vállalat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba