Archivum
A generációváltást segítik
Megalakult a jelenleg 21 zalaegerszegi és megyei tagot tömörítő Családi Vállalkozások Klubja Egyesülete, amit a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány SUCCED projektje "záró akkordjaként" hoztak létre. A szervezet alapító okiratát a városházán tartott alakuló ülésen írták alá ünnepélyesen.
Megalakult a Családi Vállalkozások Klubja Egyesülete
Balaicz Zoltán polgármester a rendezvényen bejelentette, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal két együttműködési megállapodás megkötését tervezik, ezeket a december 18-i közgyűlésen terjesztik elő. Mint mondta, az egyik megállapodás konkrét tartalommal bír. Azt szeretnék ugyanis, hogy a gazdasági szenátus szerepét olyanok szervezetek vegyék át, akik valóban tudnak tanácsot adni a város vezetésének a vállalkozások, a helyi gazdaság megerősítésével kapcsolatosan. Ebben a munkában a vállalkozásfejlesztési alapítvány mellett a Vállalkozók Országos Szövetsége Zala Megyei Szervezetére valamint a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarára is támaszkodni kívánnak.
A másik együttműködés egy kamattámogatási rendszer kidolgozását hivatott elősegíteni. A város egy jelentősebb forrást ad át a vállalkozásfejlesztési alapítványnak, hogy a magyar tulajdonú zalaegerszegi kis- és középvállalkozásoknak megkönnyítse működését fejlesztési hiteleik kamatátvállalásával.
A polgármester méltatta a Családi Vállalkozások Klubja Egyesületének létrejöttét. Mint fogalmazott, Zalaegerszegen több olyan családi vállalkozás működik, melyek bizonyították létjogosultságukat. A hogyan tovább kérdésében nyújthat számukra nagy segítséget a klub a sikeres generációváltás érdekében.
Böjte Sándor, a Családi Vállalkozások Klubja Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy hasznos tapasztalatokat és ismereteket szereztek a vállalkozásfejlesztési alapítvány SUCCED projektjében, melyben családi cégük is részt vett. A klub megalakulását mérföldkőnek nevezte. Havonta, kéthavonta fognak ülésezni, amikor is megbeszélik a problémákat és segítenek azok megoldásában. Mint mondta, a 4. számú választókerület képviselőjeként is igyekszik mindent megtenni a vállalkozások sikeres működése érdekében.
Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója méltatta, hogy a családi vállalkozások működésének és utódlási kihívásainak segítésében a város önkormányzatában együttműködő partnerre leltek.
Pais János kereskedelmi és vendéglátó-ipari tevékenységet folytató családi vállalkozás vezetője érdeklődésünkre elmondta, 1952-ben édesapja indította el a céget, ami most a harmadik generációváltásához érkezett. A projektben esettanulmányokat ismerhettek meg, melyek többek között a családon belüli utódlás, a cég eladása, vagy külsős szakember általi továbbműködtetésének gazdasági, pénzügyi és jogi kérdéseit mutatta be.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek -
rovatunk hírei
50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piaconZalaegerszeg és a biciklizés – rajzpályázat gyerekeknek top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenFúvószenekari találkozó az EgerszegFeszten