Archivum
Fejlesztés a válság időszakában
November elején került átadásra az egerszegi 3B Hungária Kft. 100 millió forintos támogatással, illetve ennél több, mint másfélszer nagyobb saját erő igénybevételével átalakított és bővített gyártócsarnoka. Nagy Zoltán ügyvezető a mögöttünk álló év történéseinek tükrében idézi fel, hogy mit is jelent számukra e beruházás.
3B Hungária: Bővülő kapcsolatok
– Az év elején még nagyon éreztük a gazdasági válság hatásait – mondta bevezetésként Nagy Zoltán. – Bár a piac továbbra is igényelte termékeinket, rendelésállományunk is összejött, az árak azonban nyomottak voltak, amihez egy további kellemetlen tényező merült fel: a szerződésekben rögzített fizetési feltételek változtak számunkra nagyon kedvezőtlenül.
Hogy konkrétan miben jelentkezett ez? Az ügyvezető néhány példát sorol fel. Hatvan nap helyett kilencvennapos fizetési határidő, aztán olyan szakaszolás, hogy már a munka összes költségét ki kellett fizetniük, de számlázni még csak bizonyos részét tudták. Egészen konkrétan például: egy hulladékerőműveket építő svájci cég esetében – amelynek salakszállító rendszert gyártottak – a termék kivitelezését már egy hónapja befejezték, de a szerződés értékének csak ötven százalékát számlázhatták ki idáig, a további kifizetés további határidőkhöz kötve újabb részszámlák benyújtása után történhet. Nem véletlen tehát, hogy a társaságra nem jellemző módon forgóeszközhitel felvételére kényszerültek.
– Szerencsére az év második felében kezdett rendeződni a helyzetünk, enyhült a nyomás rajtunk – folytatja Nagy Zoltán. – Kétmilliárd forint körüli forgalmi tervünket minden jel szerint teljesíteni tudjuk. S ami az évet minden nehézség dacára örvendetessé teszi számunkra: éppen a válság időszakában bővíthettük, korszerűsíthettük festő- és szerelőcsarnokunkat, amivel nagyon kedvező feltételeket teremthettünk további fejlődésünk számára.

Röviden a beruházásról: mivel az elmúlt években nőtt a forgalom, bővült a termékpaletta, fejlesztették technológiájukat, szükségessé vált a 1800 négyzetméteres festő- és szerelőcsarnok részbeni bontása, majd bővítése. A 265,8 milliós összköltségű fejlesztés pénzügyi háttere részben saját forrás, részben uniós támogatással, a Nyugat-dunántúli Operatív Program „Telephelyfejlesztés” elnevezésű pályázatán elnyert 100 millió forintból valósult meg. A fejlesztés területén kialakításra kerültek a szociális létesítmények, melyek fűtése és melegvíz-ellátása a lehető legkörnyezetkímélőbb módon, az üzem sűrített levegőt előállító kompresszorának hulladékhőjét felhasználva történik.
A most megvalósult fejlesztésen kívül is van azért, aminek örülhetnek a társaságnál.
– Sikerült kapcsolatot kialakítanunk egy olyan, állandóan fejlődő svájci központú cégcsoporttal, amely finom kőtermékeket gyárt a gyógyszer-, a kozmetikai és papíripar számára, s amelyiknek 84 gyára van Európában – mondja Nagy Zoltán. – Nagyra értékelik azt a műszaki, mérnöki munkát, amivel kiszolgáljuk őket, ezért remélhetően tartós lesz kapcsolatunk.
Több cégük számára készítettünk fejlesztéseket előkészítő tanulmányokat. Forgalmunk mintegy negyedét teszik ki azok a számukra adott ajánlatok, amelyekből nagy valószínűséggel üzlet lesz. Aztán úgy tűnik, hogy egy német kapcsolaton keresztül sikerül Törökországban a bioenergetikai ipar fejlesztésébe bekapcsolódnunk. Nagyon remélem, hogy 2011-ben ezek, és más kapcsolataink is tovább fejlődnek.

A 3B Hungária Kft. jövőre is az ideihez hasonló volumenű, mintegy kétmilliárdos forgalmat tervez.
– Úgy érzem, hogy 2011-ben még nem annyira lendül fel a világgazdaság, hogy különösebb álmokat dédelgessünk – indokol Nagy Zoltán. – Azaz, nem látok reális esélyt a forgalmunk felfutására.
Ha a forgalom területén előrelépést nem is terveznek, a további fejlesztésekről semmiképpen nem akarnak lemondani.
Néhány alkatrészcsoportjuk korszerűbb felületkezelése érdekében pályáznak további forrásra a porfestési technológia bevezetése érdekében. Mint Nagy Zoltán hozzáteszi: nagyon remélik, hogy az új Széchenyi-tervben megjelennek a termék- és kutatásfejlesztést támogató pályázatok is, mivel megítélésük szerint ez számos magyar cég számára kiemelten fontos lenne.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen