Archivum
Építőipar: kevesebb lakás, növekedő árbevétel
Csaknem tizedével nőtt az idén júniusban a zalai építőipari cégek termelése, ugyanakkor ennél jóval nagyobb mértékben csökkent az új lakások építése a megyében - mondta a Zala Megyei Kormányhivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Hivatalának vezetője az MTI-nek. Lengl Zoltán arról számolt be, hogy az országos, 12,4 százalékos bővüléstől kissé elmaradva, de Zalában is nőtt az 5 főnél nagyobb létszámot foglalkoztató építőipari cégek termelése júniusban.
A KSH adatai szerint a zalai székhelyű vállalkozások - amelyek azonban nem csak a megyén belül tevékenykednek - termelési értéke 9,3 milliárd forint volt, ami közel 9 százalékkal haladta meg a tavaly júniusi értéket.
A hivatalvezető hozzátette: az emelkedés Zalában is főként az uniós forrásból történő beruházásoknak köszönhető, vagyis a nem lakásnak készülő beruházások gyarapodtak. A pozitív tendenciák ellenére az építőipari recesszió legnagyobb vesztesei továbbra is a lakásépítő cégek, miután az új otthonok száma évről évre jelentősen csökken.
Zala megyében tavaly 240 új lakás épült, ebből az első félévben 64-et adtak át, miközben az idei esztendő első hat hónapjában csupán 44-et. Aggasztónak nevezte, hogy az újonnan kiadott lakásépítési engedélyek száma még tovább mérséklődött, a tavalyi első félévben kérvényezett 119-hez képest idén hat hónap alatt csupán 69 új lakás építésére adtak ki engedélyt a zalai építésügyi hatóságok.
A megyén belül Zalaegerszegen és a Balaton-parti, hévízi térségében gyakoribbak a lakásépítések, a többnyire magánerős beruházások mellett azonban csak elvétve találni vállalkozói lakásépítést - mondta Lengl Zoltán.
(A fotó illusztráció)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában