Archivum
Kisvállalkozásokon a hangsúly
Ha minden kisvállalkozás fel tudna venni csak egy embert, az hatszázezer új munkahelyet jelente a foglalkoztatottságban – jelentette ki dr. Csath Magdolna a Vállalkozások helyzete és lehetőségei Magyarországon című konferencián.
Konferencia a kkv-k fejlesztési lehetőségeiről
A közgazdász professzor Zalaegerszegen a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott rendezvényen a kis- és középvállalkozások (kkv) a nemzetgazdaságban betöltött szerepéről tartott előadást. Felidézte, hogy a kormány 2010-es Nemzeti Együttműködési Programjában fontos célnak határozta meg a kkv-k helyzetbe hozását, melynek kapcsán megfogalmazódott az, hogy egyszerű szabályozással és barátságos környezettel kell segíteni tevékenységüket. A kkv-k között nehezebb helyzetben vannak a kis- és mikrovállakozások, melyek leginkább szembesülnek a bürokrácia, a körbetartozás és a finanszírozás problémájával, ugyanakkor ezek a cégek teszik ki a kisvállalkozói szektor nagy többségét. Előnyük a nagyobbakkal (multikkal) szemben az, hogy gyorsan tudnak reagálni a változásokra, gyorsan képesek új termékekkel, szolgáltatásokkal előállni, ezért ott is tudnak munkahelyet teremteni, ahol a nagyoknak nem érdemes beruházni. De mi kell ahhoz, hogy a magyar kisvállalkozók sikeresek legyenek? – tette fel a kérdést a közgazdász professzor, aki megoldások között kiemelte, hogy a kormány helyezzen nagyobb hangsúlyt a kisvállalkozásokra, éppen fontosságuk miatt, legyen a szektornak megfelelő szintű felelőse a kormányban, továbbá lépjen velük stratégiai partnerségre, s ne csak a multinacionális cégekkel.
Csath Magdolna úgy látja, kultúraváltásra is szükség lenne, mert nem minden kisvállalkozó adócsaló. Mint mondta, indokolatlan terhet rónak a kkv-kra azzal, hogy kötelesek befizetni az áfát, amikor még meg sem kapták munkájukért a pénzt. A közgazdász professzor az uniós pályázatok elérhetősége terén is előrelépést vár, amelyek eddig elérhetetlennek bizonyultak a kisvállalkozások számára főként az utófinanszírozás miatt.
Siba Ignác, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója előadásában a kkv szektor fejlesztése kapcsán úgy vélekedett, hogy differenciálni kell a meglehetősen heterogén képet mutató kisvállalkozásokat. Az ágazati besorolás mellett homogén csoportokat kell létrehozni például aszerint, hogy hol tartanak fejlődésükben, mennyire motiváltak és mekkora a méretük. A kkv-k versenyhelyzetének javítása érdekében sokkal fókuszáltabb támogatási rendszert kell kidolgozni, mert jelenleg nehezen vagy csak rossz feltételekkel jutnak forrásokhoz a bankoktól Ennek kapcsán kiemelte a kombinált mikrohitelt jelentőségét, mellyel a kkv-k igényeire szabottan nyújtottak fejlesztési támogatást.
Zalaegerszeg önkormányzatával közösen rendezte meg DIFASS projektje keretében a konferenciát a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány, melyen Vigh László köszöntötte a jelenlévőket. Az országgyűlési képviselő elmondta, a kormány sokat tett a foglakoztatás bővítése érdekében, melynek köszönhetően jelenleg több mint négy millióan dolgoznak és fizetik meg az adót, ebből a munkából tud működni az ország, hiszen az intézményeket (óvodákat, iskolákat stb.) fenn kell tartani. A foglalkozatás növelését szolgáló kormányzati intézkedések Zalában is éreztetik hatásukat, emelte ki.
A konferencián több előadás is elhangzott a kkv-k finanszírozási és fejlesztési lehetőségeiről, majd Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója beszélt DIFASS elnevezésű projektjükről. A gazdaságfejlesztési programban a kis- és középvállalkozások innovatív finanszírozási eszközeit gyűjtik össze 16 ország 26 szervezetének részvételével. Ezek közül kiemelkedik egy magyar cég által kidolgozott, külföldön is elismert Credinfo internetalapú mikrofinanszírozási rendszer a kkv-k számára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Ki kapja az idei Lokálpatrióta Díjat? Július 14-ig várják a szavazatokat50 millió forint a Kossuth utca felújításáraBaloldali ajánlat a választóknak az MSZP részérőlHorgonyt fel, mélyedj el a vitorlásturizmus rejtelmeiben a MATE keszthelyi Georgikon Campusán!Megyei jogú városok jegyzői üléseztek ZalaegerszegenTovábbra sem látogatható a hévízi tófürdő központi épületeEmbercsempészet: Hiába teljesítette a fuvarokat, nem kapta meg a pénztJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyérePénzügyi tippek - hogy a nyaralás valóban gondtalanul teljen!Epernapok a zalaegerszegi piacon -
rovatunk hírei
"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Újdonságok a gyenediási piaconTermálfürdő és szálloda az egyensúlyértA vendéglátós szakma színe-javaHévízi virágosítása meleg színekkelJapán méhész delegáció ZalábanAranykorúak juniálisaPiknik a VizslaparkbanTour de Hongrie bicajversenyNe mobiloz biciklizés közben! top 10
Ismét jótékonysági koncertet ad a Liszt Ferenc VegyeskarÉvadzáró és díjátadó a Hevesi Sándor SzínházbanJúnius 13-án délután megnyílt a 2025-ös EgerszegFesztJúnius 21-én Zalaegerszegen is Múzeumok ÉjszakájaÁtadták a zalai építészeti nívódíjat és a Zala megye Építészetéért DíjatJúnius 3. - Riasztás Zala vármegyéreJúnius 13-tól indul az EgerszegFesztA bomlás virágai és a diktatúra végnapjaiItt kávéztak ők - Nyáry Krisztián ismét ZalaegerszegenFúvószenekari találkozó az EgerszegFeszten