Archivum
Közép-Zala legjobb vállalkozója
A Bioland Tőzegfeldolgozó Kft. érdemelte ki idén a Közép-Zala legjobb vállalkozója díjat. A pötrétei székhelyű vállalkozás képviselői a második alkalommal megrendezett kistérségi vállalkozói bálon vehették át az elismerést Vigh László országgyűlési képviselőtől és Nagy Andrástól, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatójától.
A Bioland Tőzegfeldolgozó Kft. kapta idén az elismerést
A Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás és Felsőrajk önkormányzata közös rendezvényének a helyi Rajki Zsigmond Művelődési Ház adott otthont február 23-án.
Nagy András ügyvezető igazgató köszöntőjében arról beszélt, hogy már tavaly is volt szerencséje ezen a rendezvényen megjelenni. Jó ötletnek tartja a kezdeményezést, mert fontos, hogy a vállalkozói kapcsolatok ilyen rendezvények által is erősödjenek. A kormányzat is erőfeszítéseket tesz a hazai kis- és középvállalkozások helyzetének jobbítása érdekében. A bürokrácia és az adminisztrációs terhek csökkentése odavezetett, hogy ma Európában Magyarországon lehet a leggyorsabban céget alapítani, mintegy 3 hónap alatt. Az ügyvezető hozzáfűzte, a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány is támogatja a kis-és középvállalkozásokat kedvezményes hitelek kihelyezésével.
Vigh László országgyűlési képviselő, a Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás elnöke, Felsőrajk polgármestere beszédében a kis és középvállalkozások a helyi gazdaságban betöltött szerepét, foglalkozató és munkaerő-megtartó képességének jelentőségét emelte ki. Egy cég nemcsak gazdaságilag, hanem egyéb jószolgálati feladatok felvállalásával is sokat tud tenni a térség lakosságáért, hangsúlyozta. A képviselő ezt követően röviden bemutatta a díjvárományos vállalkozás tevékenységét, melyből sejteni lehetett a nevét.
– A tőzegfeldolgozás már a 90'-es évek előtt megkezdődött a térségben. Akkor őrültségnek tűnhetett földet bányászni és eladni, de aztán hamar bebizonyosodott: nemcsak hazánkban, de külföldön is kelendő termék a virágföld – mondta.
Bedő Ferenc, Nagy András, Bedő Adrienne és Vigh László
Ezt követően egy rövidfilmet tekinthettek meg a vendégek a vállalkozásról, melyből mindenki számára egyértelművé válhatott, hogy idén a Közép-Zala vállalkozója díjat a pötrétei Bioland Tőzegfeldolgozó Kft. kapja.
A kft. egy családi vállalkozás. Az ólomüvegből készült egyedi tervezésű alkotást Bedő Ferenc és a lánya, Bedő Adrienne vették át. Bedő Ferenc ügyvezető igazgató pohárköszöntőjében elmondta, nagy örömmel tölti el, hogy tevékenységüket a térség vállalkozója díjjal ismerték el. Poharát emelve minden vállalkozóra, legfőképpen erőt és egészséget kívánt munkájukhoz.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában