Archivum
Mélygarázs, Piac tér
Az év eleje óta tartó párhuzamos ügyvezetés alatt tisztázódott, hogy a városrehabilitációs feladatokhoz szükséges szakértelemmel rendelkezik a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt., ezért a Városrehabilitációs Kft. beolvadt a Zrt.-be. Az erről szóló döntést a város önkormányzata meghozta, már folyik a cégbírósági bejegyzés. A belvárosi rehabilitációs program jelenlegi munkálatairól Doszpoth Attila, a Városfejleszt Zrt. vezérigazgatója számolt be lapunknak. Mint fogalmazott, az előzetesen elfogadott akcióterületeken folyamatosan dolgoznak, és bíznak abban, hogy a Kossuth utca megújul, újabb szakasza szeptember elsejére elkészül. Annak ellenére, hogy a térképen nem szereplő csapadékcsatorna elvezetése egy kis csúszást eredményezett.
A régészeti feltárással indul a kivitelezési munka
– Megjelent a Piac tér felújításának a közbeszerzési felhívása, az ajánlatok beadásának határideje, augusztus 3-a, 19-én pedig eredményhirdetés lesz. Örvendetes, hogy a kiírás felkeltette a vállalkozók érdeklődését - kezdi Doszpoth Attila.

– A kiírás a 72 férőhelyes mélygarázs építésére, a Piac tér és a közvetlenül csatlakozó utcák burkolatának építésére és a piac új fedett részének a megépítésére szól, összesen mintegy 415 millió forint (nettó) nagyságrendben. Tulajdonképpen egymásra épülő munkálatokról van szó: amikor elkészül a mélygarázs teteje, akkor lehet kezdeni a burkolatépítést, és ha ez is készen van, következik a tető kialakítása.
Az ideiglenes piac a Várkör és a Buday Nagy Antal utca közötti területen már több mint egy hónapja működik, a régi tér pedig ott áll üresen, ezt többen szóvá tették – mondja a vezérigazgató és cáfolja, hogy ne lenne kihasználva ezekben a hetekben is a korábbi piac területe. Az asztalokat elbontották, a tetőszerkezet az ideiglenes piactérre került, és ma már kialakították azt a korlátrendszert is, ami lehetővé teszi a fizetőparkoló kialakítását. Megjegyzi: attól, hogy áthelyezték a piacot, a környékén működő kereskedelmi egységek továbbra is működnek.
– Piacnapokon rendkívül nagy a tumultus a Buday Nagy Antal utcában, az autók alig tudnak parkolni, és többen a tilosban hagyják járművüket. Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a régi piac területe parkolóként működik, és mindig van szabad hely. Vegyék igénybe.
Doszpoth Attila beszámolt arról, hogy vannak olyan munkálatok, melyek nem tartoznak szorosan a kivitelezéshez, de el kell végezni. A rekonstrukciós munkálatok miatt egy kisebb szakaszon új gázvezeték építésére lesz szükség, ennek a munkálatai a nyáron befejeződnek. Szeptemberben indul a régészeti feltárás, ez már a kivitelezési munka része, a nyertes vállalkozó szeptember 9-én veszi át a munkaterületet.
– Ebben az évben meg kell építeni a mélygarázs szerkezetét, a föld alatt a téli hónapokban is lehet dolgozni, a felszíni munkák majd tavasszal folytatódnak. A mélygarázst egyébként a Parkoló Gazda Kft. építteti, és üzemeltetni is ők fogják.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen