Archivum
Tiszta vizet a Balatonba!
A kivitelezési szerződések aláírását követően még az idén megkezdődik a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer II. ütemének megvalósítása. A beruházás nem csupán a Kis-Balaton és közvetetten a Balaton vízminőségének megóvását és a térség árvízvédelmének biztosítását, hanem a világszerte egyedülálló természeti értékek megőrzését is szolgálja. Az induló projektről sajtótájékoztatón számoltak be a zalavári Kis-Balaton Házban.
Kis-Balaton vízvédelmi rendszer: megkezdődött a második ütem
Láng István, a projektkoordinátor, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese elmondta, a Kis-Balaton vízvédelmi rendszer II. ütemének megvalósítását több mint két évtizedes előkészítés és tervezés előzte meg. A beruházást az uniós irányelvekkel is összhangban lévő célok, így a vízminőség-, az árvíz- illetve belvízvédelem, valamint a természeti-ökológiai értékek megőrzése motiválta. Ezek a célok egyúttal a Környezeti és Energetikai Operatív Program (KEOP) "Vizeink jó kezelése" akciótervéhez is kapcsolódnak. A projekt tervezett összköltsége 6 milliárd 148 millió forint, melynek 15 százalékát a magyar állam, 85 százalékát az Európai Unió finanszírozza. A projekt tervezett összköltsége 6 milliárd 148 millió forint, melynek 15 százalékát a magyar állam, 85 százalékát az Európai Unió finanszírozza.
– A fejlesztés 75 négyzetkilométernyi területen működő rendszert jelent, melynek működését folyamatosan ellenőrzik majd. Ez nemcsak a műszaki, de a vízkémiai és ökológiai paraméterek, a teljes ökológiai rendszer integrált monitoringját jelentik. Egy ilyen nagyságrendű projekt megvalósításában, valamint a megépülő óriási komplexum üzemeltetésében fontos kérdés a fenntarthatóság, melynek biztosítása az érintett települések polgármesterei, a természetvédők, a civil szervezetek és a vízügyi szakemberek szoros együttműködésével képzelhető csak el – hívta fel a figyelmet Láng István.
A munkaterületet 2012 júliusában adták át. A kivitelezés során természetvédelmi szempontokat – például madarak fészkelése, halak ívása – is figyelembe vesznek. A kitüntetett időszakokban a természeti folyamatokat megzavaró tevékenységet nem végeznek. A projekt befejezési határideje 2014. december 31., arra a próbaüzem is lezajlik. A kivitelezők a zalai Szabadics Zrt. és a budapesti Pentavia Kft.
* * *
Az új rendszer úgy működik, hogy a kis vízállásnál az Ingói berek kimarad a víz útjából, ami a Fenéki tavon keresztül kerül a Balatonba áramlásbiztosító eszközökkel. Nagy vízhozam esetén az Ingói bereket is elárasztják, és a kapacitások növelése érdekében az berek melletti út alá épített hídmegszakítások segítségével engedik ki nyugati irányba a vizet. A rugalmas üzemeltetéshez a régi létesítményeket felújítják, újakat hoznak létre, hogy szabályozhatóvá váljék a víz útja, emellett megteremtik annak a lehetőségét, hogy a Zala vize a tározók teljes vagy részleges megkerülésével közvetlenül a Balatonba jusson. A Balatonba kerülő víz jó minőségének biztosításához új mérőműszereket telepítenek, melyek gyors, megbízható és könnyen értékelhető adatokat szolgálnak, s ezeket automatikusan továbbítják a központi információs rendszerbe.
A projekt során a zalavári belvízöbölben élőhely-rekonstrukciót valósítanak meg, ezáltal megnövekedhet a vizes területekhez kötődő madárfajok fészkelő és vonuló állománya. A Zimányi- és a Vörsi-berek bevonásával egy új víztározó tér létesül, ahol időszakos vízborítottságú (wet-land) élőhely jöhet létre. Az itt élő fajok számára a kedvező vízjárás megvalósítása mellett két hallépcsőt is építenek, melyek hatására a vonuló halfajok ívási időszakban a vízállási viszonyoktól függetlenül képesek lesznek feljutni a Balatonból a Kis-Balatonba, majd onnan az alsó Zala-völgybe.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba