Archivum
Várják a bérlőket
Zalaegerszeg északi határában, Ságodnál, a 76-os elkerülő út mellett került kialakításra a 2610 négyzetméter alapterületű inkubátorház, amely 20–25 induló, illetve működő mikrovállalkozás számára kínál betelepülési lehetőséget.
Ünnepélyes inkubátorház-avató
Az ünnepségen Horváth Jácint, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: az inkubátorház a gazdaság fejlesztését, fejlődését szolgálja, és célja megegyezik az uniós elvárásokkal. A helyi kis- és középvállalkozások korszerűen kialakított, jól felszerelt munkahelyeket igényelhetnek. Varga József, a kivitelező K+K Bau-Profil Zrt. projektvezetője jelentette készre az épületet, és adta át a jelképes kulcsot dr. Gyimesi Endrének.
A polgármester köszöntőjében utalt arra, hogy 2007-ben kezdett el az önkormányzat komolyan foglalkozni egy inkubátorház létrehozásával, melyre pályáztak, és több fordulós megmérettetés után szerezték meg az eu-s támogatást, (332.554.974 Ft), amely a projekt összköltségének 80 százaléka.
A támogatási szerződés aláírására 2009 júniusában került sor, ezt követte a kivitelezési munkák megkezdése. A műhelyek, bérlemények iránt folyamatos az érdeklődés, eddig hét szerződést kötöttek. Júliustól dekoratőr, fröccsöntő, csomagoló és fuvarozó cégek bérelnek helyiségeket.
A helyi és környékbeli vállalkozások szeptembertől igénybe vehetik az inkubátorházban megnyíló innovációs központ és egy ötvenfős oktatóteremmel rendelkező anyagvizsgálati labor szolgáltatásait is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen