Archivum
A felsőoktatás stratégiai ágazat
Tíz éves a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány (ZFOK). A kezdetekről és az elmúlt évek eredményeiről sajtótájékoztatón számoltak be a városházán.
Tíz éves a ZFOK
A közalapítvány - melyet az önkormányzat hozott létre - 2001. november elsején kezdte meg a munkát. A város már akkor is kiemelt projektként kezelte a felsőoktatást, így a cél mindenekelőtt az volt, hogy biztosítsák a felsőfokú képzéshez szükséges eszközöket, támogassák az intézmények működését és fejlesztését, javítsák az oktatás körülményeit és megteremtsék a PhD ösztöndíjak megszerzéséhez szükséges forrásokat.
Gyutai Csaba polgármester elmondta: a közalapítvány egy jó eszköz az önkormányzat kezében arra, hogy segítse a felsőoktatási intézmények működését. Példaértékű, hogy már a kezdetektől bekapcsolódtak ebbe a folyamatba a helyi gazdaság szereplői is, így a képzések próbálnak igazodni a térség munkaerő-piaci igényeihez. Emiatt nemcsak tudományos, hanem gyakorlatorientált oktatás zajlik az intézményekben. A két húzóágazat ebben a folyamatban a gépipari és a közgazdász képzés.
Balaicz Zoltán alpolgármester, aki 2001-2010-ig a közalapítvány igazgatója volt, megtiszteltetésnek érzi, hogy a kezdetektől, kilenc éven át elláthatta ezt a tisztséget. A ZFOK tevékenysége nyomán ma már öt egyetem, illetve főiskola működtet önálló kart, vagy képzési központot a városban. Többek között közgazdász, gyógytornász, gépészmérnök, és mechatronikai képzés is zajlik; közel 2000 diák tanul Zalaegerszegen. S míg a helyi felsőoktatásra tíz évvel ezelőtt 2 millió forintot fordított a város, addig ma ez a szám meghaladja a 113 milliót. Ehhez jönnek még hozzá a különböző külső források: a közalapítvány létrejötte óta 387 millió forintot szerzett a megyeszékhelyi felsőoktatás számára nyertes pályázatokból és a szakképzési hozzájárulásokból.
Az idei év legnagyobb sikere pedig az volt, hogy tavasszal önálló karrá vált a BGF zalaegerszegi Gazdálkodási Kara.
A város vezetői bíznak a sikeres folytatásban, s remélik, hogy tovább tudják erősíteni kapcsolataikat a gazdasági élet szereplőivel.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés