Archivum
A kulturális örökség napjai - Programok Zala megyében
Nyolc településen több mint tíz helyszínen, vidéki kúriákban, tájházakban, szakrális épületekben, kastélyokban várják a látogatókat a kulturális örökség napjain szombaton és vasárnap Zala megyében.
A falvak, városok színvonalas programokkal készülnek a vendégek fogadására, a nagyközönség előtt megnyitják az eddig zárva tartott raktárak, műhelyek kapuit, a látogatók szakavatott kísérővel feljuthatnak a templomok legfelső tornyába is - mondta Ghyczy Gabriella nemzeti koordinátor az MTI-nek.
Bókaházán a közösségi ház parkja, a sportpályák, a falukemence és a pajtában kialakított rendezvénypavilon biztosít kellemes helyszínt vasárnap a szabadtéri programokhoz, Kallósdon pedig az 1260 körül épült román stílusú kerektemplomot látogathatják meg az érdeklődők.
Keszthelyen több helyszínen is tartanak rendezvényeket; a Balaton Kongresszusi Központ és Színházban gyermekprogramokkal, a Boroszlán Népzenei Együttes előadásával, táncházzal készülnek. Benedek Elek meséiből maratoni felolvasást tartanak, Fények, árnyékok címmel pedig Lichtenwaller Zoltán festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás.
A keszthelyi és környékbeli népművészeknek, kézműveseknek otthont adó Népművészeti Alkotóházban szombaton a korabeli téli viseletről tartanak előadást, de lehetőség lesz a varrott csipke öltéstechnikáinak megtanulására is.
A Georgikon Kar kezelésében lévő Szendrey Júlia emlékszobában Petőfi Sándor özvegyének tárgyi emlékeit tekinthetik meg a látogatók. Részleteket olvasnak fel Szendrey Júlia műveiből, Andersen mesefordításaiból, és Szendrei Júlia hűtlen özvegy vagy tragikus sorsú múzsa címmel tartanak előadást.
Vindornyalakon a helyi védelem alatt álló, 1780-ban épült, barokk stílusjegyeket viselő Hertelendy-kúriát nyitják meg a látogatók előtt. A falu másik nevezetessége az egykori Árpád-kori templom maradványaira épült klasszicista stílusú Szentháromság Templom, amelyet 1820-ban Hertelendy Gáspár püspök építtetett át. A 80 lelkes zsáktelepülésen faluház is működik. Az 1800-as években emelt zsellérházat az évszázadok során több alakommal is átalakították. Az ezredfordulón a korabeli dokumentumok alapján, a XIX. századi parasztház stílusában újították fel az épületet.
Zalaegerszegen a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben - a Stern József tervei alapján épült egykori zsinagógában - szombaton kamara-kiállítás nyílik. Az épületről készült fotók, dokumentumok alapján mutatják be a zsinagóga történetét az építéstől kezdve egészen napjainkig, és ekkor nyílik meg a zalaegerszegi származású képzőművész, Fabók-Dobribán Fatime tárlata is.
Zalaszántón a Szent Kozma és Damján templom, valamint a középkorban épült Pethő-kúria kínál érdekes látnivalót.
Nagykanizsán vasútmodell és vasúttörténeti kiállítás nyílik a Kodály Zoltán Művelődési Házban, Zalabérben pedig történelmi sétát szerveznek. A látogatók a római katolikus templomtól a falu felett húzódó hegygerincen át jutnak el a Szent Antal Kápolnához, ahol a szakrális épület megtekintése után a résztvevőket helyi termékekkel vendégelik meg.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba