Archivum
A negyedik legbiztonságosabb város
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság az összesített bűnügyi mutatók tekintetében hátulról a negyedik a 24 megyei jogú város között. Ez azt jelenti, hogy a zalai megyeszékhely az ország negyedik legbiztonságosabb megyei jogú városa – közölte dr. Farkas Tibor rendőr alezredes, kapitányságvezető a 2013-as esztendőt értékelő értekezletük után.
Zalaegerszegi Rendőrkapitányság: javuló bűnügyi mutatók
Mint fogalmazott, az elmúlt évekhez hasonlóan, tavaly is kiemelkedő, jó színvonalú munkát végeztek a zalaegerszegi rendőrök. Ez az eredményben is megmutatkozik, melyben a jogszabály-módosítások is szerepet játszottak. A 79 települést magában foglaló illetékességi területükön 2534 bűncselekményt derítettek fel, míg 2012-ben 3612. A kapitányság 12 bűncselekményt – többek között testi sértés, kiskorú veszélyeztetése, rablás, garázdaság, önbíráskodás, kábítószer-kereskedelem, járműlopás, zsarolás, orrgazdaság – kiemelten kezel, vagyis minden erejével és eszközével azon dolgozik, hogy ezen, a lakosságot leginkább irritáló bűntényeket felderítse. Tavaly összesen 1454, tavalyelőtt 1925 volt a kiemelt bűncselekmények száma, ami amúgy 2011-ig emelkedett, azóta azonban folyamatosan csökken. 2013-ban mindösszesen két rablást követtek el, míg 2012-ben tíz esetet derítettek fel. A testi sértés és a garázdaság előfordulási gyakorisága hasonló tendenciát mutat.
A nyomozási eredményességben ugyancsak jelentős javulást értek el, 2013-ban az ügyek 55 százalékát fejezték be sikeresen, míg 2012-ben csak. 35 százalékát. A kiemelt bűncselekmények nyomozási eredményessége is kedvezően alakult, 29 százalékról 43 százalékra emelkedett.
A bűncselekmények által okozott kár megtérülési aránya országos viszonylatban kiemelkedő, ahogy az összesített bűnügyi mutatók szempontjából is előkelő helyen áll a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság. Tavaly a 456 millió forintos kárösszegből 94 millió forintot tudtak visszajuttatni a sértetteknek. Ez úgy sikerült, hogy megtalálták a pénzt, műszaki cikket, vagy az elkövető vagyonával felelt.
A rendészeti tevékenységek során 670 esetben alkalmaztak bilincset és 710 esetben testi kényszert a rendőri intézkedéssel ellenszegülőkkel szemben, hasonló számban, mint korábban. Az elmúlt öt évben egyre több elkövetőt értek tetten, ennek mutatója 2013-ban harminc százalékkal emelkedett az előző évhez képest. Az előállítások száma stagnál, ezerre tehető.
2013-ban 185 olyan közúti baleset történt, mely során személyek (233 fő) sérültek meg. Közülük 121-en könnyen, 58-an súlyosan, hat ember pedig életét vesztette. Az előző évben is körülbelül ennyi fő szenvedett balesetet. Az okok között leggyakoribb a sebesség helytelen megválasztása és az elsőbbség meg nem adása.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész