Archivum
Államtitkári látogatás
A kormánytagok országjárásának keretében Zalaegerszegre látogatott Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára. Sajtótájékoztatóján többek között a vállalkozásokat terhelő adminisztráció csökkentésére tett intézkedési csomagról beszélt.
Cél a versenyképesség erősítése
Ennek köszönhetően, mint fogalmazott, 500 milliárd forinttal csökkenhet az adminisztrációs teher a 114 intézkedést magában foglaló program hatására.
A 2012-es költségvetés kapcsán szólt arról is, hogy a kormány előrejelzése szerint 2,5 százalékos szinten várható jövőre az államháztartási hiány. Magyarország a 2004-es EU csatlakozása óta egyetlen kormány sem tudta tartani a 3 százalék alatti hiányt. A versenyképesség erősítése érdekében még több feladat vár a kormányra. A legfontosabb az adócsökkentés, a vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése és a foglalkoztatási szabályok módosítása. Komoly eredménynek tartja, hogy a múlt évhez képest 36 ezerrel nőtt foglalkoztatottak száma.
Cséfalvay Zoltán beszélt arról is, hogy az ország jelentős tartalékokkal rendelkezik, erre szükség van, az eurózónában kialakult helyzet miatt. A kormány mintegy 300 milliárd forintot különített el, mert a válság miatt nem látni előre hogyan alakul, miként változik a forint árfolyama. Az IMF-el kezdeményezett tárgyalásokról szólva annyit jegyzett meg: az országnak szüksége van biztonsági hálóra.
A sajtótájékoztatón Gyutai Csaba polgármester úgy fogalmazott: a jövő évi egy országvédelmi költségvetés, hogy kilábaljunk a válságból, mert a "görög út járhatatlan". Zalaegerszeg helyzetét kedvezőnek nevezte, mivel a városnak nincs adóssága, az országos átlagnál jobb a munkanélküliségi ráta, amelyet sikerült 5 százalék alá szorítani. Említette még a telephely-fejlesztési program indulását is.
Rigó Csaba kormánymegbízott arról beszélt, hogy a versenyképesség csak "jó állammal" képzelhető el. A kormányhivatal felvette a kapcsolatot a helyi vállalkozásokkal, fórumok keretében egyeztetik elképzeléseiket. Az új munkahelyeket teremtő cégeknek soron kívüli hatósági ügyintézést biztosítanak.
Dr. Gyimesi Endre Zalaegerszeg országgyűlési képviselője emlékeztetett arra, milyen pénzügyi kondíciókkal vette át a jelenlegi kabinet az országot. Szerinte, most olyan tabukat kell megdönteni, amelyekre eddig egyik kormány sem volt hajlandó. A cél pedig mindenekelőtt a válságból való kilábolás, majd az ország gazdaságának az erősítése.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés