Archivum
Arabokat hódítana Hévíz
Magyarország, de egész Európa jövő évre vonatkozó turisztikai elképzeléseiből, marketing terveiből egyértelműen látszik, hogy az eddigi, hagyományosnak mondható piacok megtartása mellett egészen új területeket megcélozva kíván új vendégkört tágabb és szűkebb térségünkbe csábítani.
Komoly marketing kampány indul a jövő évtől a kínai piacok megnyerésére, s a Magyar Turizmus Zrt. határozott célja az arab vendégek hazánkba csalogatása is. Mind a kínai, mind az arab vendégek számára komoly lehetőségeket nyújthat Hévíz is. Ezzel kapcsolatban már többször beszámoltunk különböző találkozókról (legutóbb Hévíz városvezetésének Sanghaj Xuhui tartományában tett látogatásáról).
A közelmúltban azonban az MT Zrt. képviselői az arab vendégkör hévízi kapcsolódásának lehetőségeiről is folytattak tárgyalásokat Papp Gábor polgármesterrel, Kepli József János alpolgármesterrel és a Hévízi Turizmus Nonprofit Kft. képviselőivel - tájékoztatott Antal Anita, a hévízi polgármesteri hivatal sajtóreferense.
Az egyeztetésen elhangzott: az arab piacon kiemelt szerepet kap a gyógyászat, a gyógyászati kezelések iránti igény, így Hévíz szerepe egyértelmű ebben a témában. Miután pedig a hazai turizmus legfőbb koordinálója a légi marketing alapból kíván forrásokat biztosítani az arab piacok meghódításához, Hévíz szerepe a Fly Balaton reptér vonatkozásában még egyértelműbb.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor Színházban