Archivum
Az LMP mindenhol állított jelöltet
A kampány és a jelöltállítás eddigi tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatót dr. Paksy Zoltán, a Lehet Más a Politika zalaegerszegi választókerületének képviselőjelöltje. Elöljáróban elmondta: az LMP az ország összes választókerületében - így Zala megye mindhárom körzetében - állított jelöltet, akiket már nyilvántartásba is vett a választási bizottság.
Veszélyben a szabad választás eszméje
Mint fogalmazott: a választópolgároknak ezzel lehetőségük lesz olyan jelöltekre és olyan pártra szavazniuk, akik egyszerre utasítják el mind a bukott, ám most újjáélesztett balliberális koalíciót, és a cinikus Orbán-rendszert. A jelöltállítással kapcsolatban elmondta: szeretnék megköszönni az őket támogató polgároknak, hogy az Orbán-rendszer fenyegető légkörében is vállalták egy valós ellenzéki párt támogatását.
Az LMP szerint a jelenlegi választási törvény nevetségessé teszi a demokrácia egyik legfontosabb alappillérét, a szabad választást, és lezülleszti a rendszerváltozás ezzel kapcsolatos alapelveit.
- A jelenlegi választási törvény ugyanis a sokszínűség hamis álcájával a csalás és visszaélés számos lehetőségét biztosítja, ráadásul a lebukás veszélye nélkül. Az ajánlóíveken szereplő aláírások valódiságát ugyanis senki nem ellenerőzi, maximum az adatok valódiságát. Ezért aki rendelkezik a választópolgárok adataival, az maga is kitöltheti az ívet, és ráhamisíthatja az aláírásokat - mondta a képviselőjelölt. Hozzátette: a zavaros törvény következménye az is, hogy a választás napján egy WC-papír-szerű gurigán kell szavaznunk, hiszen annyi a jelölt és az újonnan alakult kis szervezet.
Az LMP ezért arra kéri a választókat, hogy ne hagyják magukat becsapni, és április 6-án menjenek el szavazni egy valós, megbízható ellenzéki szervezetre!
Paksy Zoltán röviden kitért az ukrajnai helyzetre is. Mint fogalmazott: Orbán Viktor politikája szörnyű helyzetbe hozta Magyarországot. EU-ban úgy tekintenek ránk, mint Putyin Oroszországának egyetlen európai csatlósára. Úgy tűnik, hogy megint a rossz oldalra álltunk! Az LMP tiltakozik a kormány efféle külpolitikai törekvései ellen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész