Archivum
Bor- és dödöllefesztivál Nagykanizsán
Bor- és dödöllefesztivált rendeznek Nagykanizsán. A kétnapos rendezvényen amatőr és profi csapatok sütnek-főznek tájjellegű ételeket, a szüreti felvonuláson pedig gólyalábasok, mazsorettek, nótakörök, néptáncosok szórakoztatják a közönséget.
A fesztiválon a borházak kínálatából válogathatnak látogatók, a Hungarikumok utcájában ételkülönlegességeket kóstolhatnak, a Dödölle Kuckóban pedig lehetőségük lesz ellesni a dödöllekészítés fortélyait.
Péntek délután a Széchenyi téren vásári játékot mutatnak be, kanizsai bordalok csendülnek fel, fellépnek a gólyalábasok, a talpalávalót Bellák Tibor harmonikás húzza, és műsort ad a Zalagyöngye Táncegyüttes.
Szombaton szüreti felvonulással kezdődik a program: a gólyalábasok, néptáncosok, nótakörök, mazsorettek és fúvósok, lovasfogatok a kisbíró vezetésével mennek az Erzsébet térről a rendezvény színhelyére, az Eötvös térre. Miközben a téren hagyományőrző csoportok, citerazenekarok, népzenei együttesek, táncegyüttesek váltják egymást, két kategóriában - tájjellegű étel és dödölle - kezdetét veszi az amatőr és profi csapatok gasztronómiai versenye.
A tájjellegű kategóriában egytálételt, vagy a hozzá illő körettel főételt és desszertet kell készíteniük a versenyzőknek. Az étel készülhet bográcsban, roston, grillen, főzve vagy sütve, a fő az, hogy különleges legyen - mondta el Prikryl József, a Kanizsa és Környéke Gasztronómiai Egyesület elnöke az MTI-nek.
Az elmúlt évek egyik sikere a tárkonyos nyúlragúleves volt, desszertnek pedig rétesféleségeket vagy kalácsot sütöttek a versenyzők, ez utóbbit különféle öntetekkel tálalták.
A dödöllének is számos - kukoricás, hajdinás, juhtúrós - változatát készítették el a korábbi versenyeken. A sós mellett feltálaltak mákkal, lekvárral, vagy gyümölccsel ízesített, édes dödölleféleségeket is - idézte fel Prikryl József.
Emlékeztetett arra, hogy a dödölle régen a szegény emberek eledele volt. A hozzávalók, a krumpli és a hagyma a kertben megtermett, elkészítése pedig egyszerű volt. A krumpli pillanatok alatt megfőtt, így az étel nagyon gyorsan elkészült.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba