Archivum
Éjszaka tetőzött az ár a zalai folyókon
Ma reggelre javult az esőzések miatt kialakult helyzet Zalában. A Mura folyón még emelkedik ugyan a vízállás Letenyénél, de ennek üteme éjfél körül lelassult. A Murát tápláló zalai patakok felső szakaszán már szintén apad a víz, s az alsó szakaszokon is tetőzésközeli állapotban vannak e vízfolyások.
A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivőjének legfrissebb jelentése szerint a Zala folyó középső szakasza is apad, így e folyón már levonulóban az árhullám (jelenleg az alsó szakaszok felé halad és nagyjából Zalabérnél van az árhullám teteje). Zalaegerszegnél éjfél körül tetőzött, s itt okozott még kisebb problémákat. A megyeszékhely Neszele városrészében a mélyebben fekvő lakótelkeken garázsokba folyt be a víz, de homokzsákos védekezéssel az épületek védelme megtörtént. A Zala Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság műveletirányító ügyeletére a hajnali óráktól a vízügyi helyzettel összefüggésben segélyhívás már nem érkezett. Az éjszaka folyamán a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatunk a tegnapi nap folyamán kiépített azon védekezési pontokat, ahol még nem vonult le az árhullám több helyütt ellenőrizte.
A sárátfolyások miatt még le van zárva a közlekedés elől:
- a Lentikápona-Bárszentmihályfa közötti útszakasz és
- a Söjtör-Tófej közötti út.
A lezárt utak azonban nem eredményeznek elzárt települést, tekintve, hogy alsóbb rendű átkötő utakról van szó, s az érintett települések más útvonalakon megközelíthetők.
Korábban:
Folyamatosan emelkedik a vízszint
A Zala megye területén lévő kisebb vízfolyások szinte mindegyike megtelt az elmúlt napok csapadékos időjárása és a korábbi hetekben lehullott hó olvadásának együttes hatására. Fokozza a problémát, hogy a magas víztartalmú talaj már nem tud több vizet felvenni - adta hírül közleményében Rigó Csaba kormánymegbízott, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke.
A csapadékhelyzet a tegnapi hidrometeorológiai előrejelzések szerint alakult, így a megye több pontján már gondot okoz a lehullott csapadék. A megye főbb vízfolyásain (Mura, Zala) folyamatosan emelkednek a vízszintek,az I. árvízvédelmi fokozat van érvényben.
A folyók vízgyűjtőjének zalai területein a patakok és egyéb felszíni vízfolyások már jelentősen telítődtek, s több helyütt ki is öntöttek. Folyik a védekezés Pórszombaton, Kiskutason, Szilvágyon Medes patak), Lentiszombathelyen (Malonya patak), Tormaföldén és Szalapánál.
A Zala Mentőcsoport (45 fős területi rendeltetésű árvízvédelmi önkéntes mentőcsoport) tagjai készenlétben állnak, hogy szükség esetén azonnal bevetésre kerülhessenek. Megkezdte működését a Zala Megyei Védelmi Bizottság Operatív Munkacsoportja, s amennyiben súlyosbodik a helyzet a úgy elrendelésre kerül az érintett helyi védelmi bizottságok soron kívüli összehívása.
(Felvételünkön a megáradt Zala folyó látható, a megyeszékhelyi Zala utcánál.)
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában