Archivum
Gasztroenterológiai és egynapos sebészeti centrum
A Zala Megyei Kórház egységes kardiológiai és szívsebészeti centrumának kialakítása várhatóan idén októberben indulhat. Mindeközben a zalaegerszegi intézmény a következő uniós pénzügyi ciklusra is készül, többek között gasztroenterológiai és egynapos sebészeti centrum létrehozásában gondolkodik. A nagyszabású tervek megvalósítása érdekében a kórház vezetése 2012. december elsejével dr. Oroszlán Tamás belgyógyász, diabetológus főorvost stratégiai igazgatónak nevezte ki, és megbízta a fejlesztési projektek menedzselésével.
Nagyszabású fejlesztési tervek a zalaegerszegi megyei kórházban
– A kórház menedzsmentje fontosnak tartotta az új státus létrehozását, hogy a fejlesztési projektek tervezése, a pályázatok kezelése egy kézbe kerüljön, ahogy a kórház működésének optimalizálása elsősorban a jobb kihasználhatóság érdekében. Tulajdonképpen ez a feladatom, de a gyógyító munkától sem szakadtam el teljesen – mondja a stratégiai igazgató, akit az első félév értékelésére kértünk. – Jelenleg két óriási munkán dolgozom, ezek egyike a TIOP 2.2.4.-es pályázat megvalósítása, ami immár a negyedik éve húzódik. Ennek költségvetése ma már öt-hat milliárd forintra rúg, ami a kórháznak nem jó, de most konkrét ígéretünk van arra, hogy októberben végre megindulhat az építkezés.
– Mi valósul meg a fejlesztés alatt?
– A főépület és a diagnosztikai tömb között megépülő új blokkban kap helyet az egységes kardiológiai és szívsebészeti centrum, valamint a pózvai külső kórházból beköltöző kardiológiai rehabilitáció. A volt gyermekosztály felújítandó épületébe pedig a szemészet, az onkológia és a tüdőgyógyászat költözik be Pózváról. Ezáltal logisztikai és diagnosztikai szempontból koncentráltabbá válik a fekvő- és járóbeteg-ellátás, mivel egy helyszínen történik.
– Tervezik-e a Pózván maradó osztályok bővítését?
– A krónikus, a hozzá kapcsolódó rehabilitációs osztály, az ápolási osztály és a pszichiátria marad Pózván, melyeket szintén fejleszteni kívánunk. Ezek között egy nappali kórház létrehozása élvezi az elsőbbséget, ami a pszichiátriai betegek számára biztosítana korszerű ellátást. Az intézmény a TIOP pályázatot is érintő járulékos,de önálló pályázat beruházásaként jönne létre, ezért szeretnénk minél előbb megkezdeni ezt a projektet.
A másik nagy feladat a megyei kórház stratégiai fejlesztési tervének elkészítése a 2014–2020-as uniós pénzügyi időszakra. Ezt a GYEMSZI írta elő.
– Hol tart a munka?
– Az első forduló lezárult a minap, melyben egy úgynevezett vázlatot kellett benyújtanunk a fejlesztési elképzelésekről. Augusztus végére pedig részletezve kell kidolgoznunk, hogy az új uniós időszak hét évében orvos-szakmai, technológiai, építészeti és pénzügyi szempontok alapján miként képzeljük a megyei kórház fejlesztését. A tervezett beruházások összértéke most 35 milliárd forintra tehető. Jelen pillanatban azonban nem tudjuk még, hogy az Európai Unió milyen mértékben fogja támogatni az ilyen jellegű projekteket.
– Milyen irányokat jelöltek ki a kórház fejlesztésére?
– A betegellátás színvonalának javítása érdekében új diagnosztikai eljárásokat vezetnénk be, amelyek jelenleg nem érhetők el nálunk. Létesítenénk egy gasztroenterológiai centrumot, ahol a teljes vékonybél vizsgálatához kapszulás diagnosztikára, altatásos vastagbél-vizsgálatokra, vastagbél-daganatok szűrésére lenne lehetőség. A májelégtelenségben szenvedők számára speciális kezelési eljárást vezetnénk be. Emellett létrehoznánk az egynapos sebészetet új műtéti eljárások alkalmazásával. Az új egységek elhelyezése érdekében a II-es belgyógyászat helyére egy új négyszintes pavilont emelnénk, ahová visszaköltözne a belgyógyászat és a fül-orr-gégészet. A fertőző osztály szintén átkerülne ide, épületébe pedig a pózvai konyha kapna helyet.
– Kijelenthető, hogy ezekkel a fejlesztésekkel a megyei kórház európai szintű betegellátást céloz meg?
– Hamarosan életbe lép a betegek szabad vándorlásával kapcsolatos uniós koncepció. Ezért várható, hogy a megyei kórházban is megjelennek majd a külföldi betegek, de csak akkor, ha a tervezett fejlesztések megvalósulnak.
– Milyen tapasztalatokat szűrt le a sürgősségi osztály egyéves működésében.
– A kezdeti ellenérzés őszre már radikálisan megváltozott, az összes kórházi osztály elfogadta az SBO létezését, és pozitívan ítélte meg a sürgősségi ellátás működését. A betegekkel kapcsolatban nehéz helyzet alakult ki, miután sokan a házi orvosi ellátás helyett a sürgősségit vették igénybe, diagnosztikai vizsgálatok elvégzését is remélve. A sürgősségi osztály feladata az akut tünetekkel jelentkező, esetenként életveszélyes állapotú betegek azonnali ellátása. A hetek, hónapok alatt fennálló panaszokkal, ha azok nem válnak hirtelen súlyossá, a háziorvost, vagy a háziorvosi ügyeletet keressék fel a betegek – hívta fel a figyelmet dr. Oroszlán Tamás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu TibornakA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen