Keresztury Dezső VMK - Gönczi Galéria

kortárs
Kocka-univerzumok harmóniája
Szilvia csodálatos élete – e szavakkal nyitotta meg Frimmel Gyula grafikusművész a Gönczi Galériában Nagy Szilvia zománcművész kiállítását. Az alkotó – aki az Ady-iskola tanáraként is ismert a városban – most először mutatkozik be nagyobb léptékű, szinte egész munkásságát átfogó kiállítással. Frimmel Gyula az Amélie csodálatos élete című filmből kölcsönözte a felvezető gondolatot. Utalva a főszereplőre és Nagy Szilviára is jellemző szeszélyességre, alkotási vágyra, és hogy kincsesdobozokat rejtegetnek.

kortárs
Az érzelmi szférából merít
Nyolcvan esztendős lett Szabolcs Péter szobrászművész, Zalaegerszeg díszpolgára. A jeles alkalomból egész életművét átfogó, jubileumi kiállítása nyílt a Keresztury VMK Gönczi Galériájában. A rendezvényen bemutatták továbbá a róla készült legújabb képes albumot is, mely szintén pályája elejétől, vagyis az 1960-as évektől egészen napjainkig kalauzolja az olvasót.
népies
Fafaragó kiállítás és konferencia
Hetedik alkalommal rendeztek Zalaegerszegen országos fafaragó pályázatra beérkezett legjobb munkákból kiállítást és a témakörben három napos konferenciát. A tárlat a Keresztury VMK Gönczi Galériájában látható.

kultúra
Asztrotájképek és a kozmikus világ
A Tejút, valamint a kozmikus végtelen extragalaxisainak titokzatos világa, a Naprendszer égitestjei és a Föld éjszakai tájai is megelevenednek azon a kiállításon, mely a Csillag-Képek 2021 Országos Asztrofotó Kiállítás anyagából válogat.

kortárs
Monokróm, szakrális művek
A kereszthalál és a feltámadás a legfőbb témája a Keresztury VMK legfrissebb kiállításának, mely nem véletlenül a húsvét előtti időszakban nyílt meg. A szombathelyi Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész Stációk címmel mutatja be szakrális alkotásait.

kortárs
Különbség van jó és művészi fotó között
Ha fényképezésről van szó, akkor egy nagyon furcsa ellentmondás jellemzi a kort, melyben élünk. A technikai eszközök fejlettsége és hozzáférhetősége miatt szinte nincs olyan ember, aki ne fotózna. A fotográfiáról, mint művészetről viszont gyakran megfeledkezünk. Márpedig a fotó is lehet műtárgy.

közélet
Városképek, tájképek
Lezárult az a helyismereti fotópályázat, melyet a „Helyi identitás és kohézió erősítésének megteremtése Zalaegerszegen” című TOP projekt keretében hirdettek meg a közelmúltban. A beérkezett pályaművekből kiállítás is nyílt a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.

kortárs
Szobrok, melyek kicsipkézik a teret
Nem szereti a szokványos dolgokat, és még mindig türelmetlen természet. Ezek a tulajdonságok viszont folyamatosan új ötleteket hoznak művészetébe; éljen akár Magyarországon, vagy az USÁ-ban… aztán meg újra Magyarországon.

kortárs
Egy színkompozíció, egy dallam
Mintha csak most lett volna a hatvanadik, a napokban meg már a 65. születésnapját ünnepelte Nagy Kálmán festőművész. Az évforduló alkalmából – akárcsak öt évvel ezelőtt – kiállítása nyílt a Keresztury VMK Gönczi Galériájában.

kultúra
Mázas kerámiák, érmek, grafikák
Nemcsak a hagyományos korsók és kerámiaszobrok, hanem életének fontosabb dokumentumai is a kiállítótérbe kerültek. Fotók, vázlatok, grafikák, makettek színesítik Németh János keramikusművész Utam című kiállítását.

népies
Élő Népművészet regionális kiállítás
A XVII. „Élő Népművészet” országos kiállítássorozat regionális tárlatának és díjátadójának helyszíne volt a Keresztury VMK. Győr-Moson-Sopron, Vas- és Zala megyéből, illetve Szlovéniából érkező alkotók mutatták be pályázati anyagaikat, melyeket szakmai zsűri értékelt.

kortárs
Álomszerű képek, valósághű pillanatok
A tavalyi év legjobb természetfotóiból válogat az a tárlat, mely a Keresztury VMK Gönczi Galériájában nyílt meg a közelmúltban. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége Természetfotó Tagozatának kiállítása több szemszögből és többféle stílusban közelít a táj szépsége, vagy éppen az állatvilág felé.

Asztrofotó kiállítás a VMK-ban
A napokban nyílt meg a Keresztury VMK Gönczi Galériájában a Csillag-Képek 2019 című asztrofotó-kiállítás. A Magyar Asztrofotósok Egyesülete és a Vega Csillagászati Egyesület (VCSE) által szervezett tárlaton a tavalyi év legkiválóbb asztrofotóiból láthat ízelítőt a közönség.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Költségvetés (7), Jeles bizonyítvány (1), Kerékpár (20), Obornaki Nyitni-kék Erdészeti Erdei Iskola (3), Közpark (1), Nemzetközi Szőlő Szaporítóanyag Termelői Konferencia és Kiállítás (1), Buda Folk Band (1), Rendezvényterem (1), Szent Rafael Kórház gyermekosztály (14), Garabonc (4), Új Színpad Kulturális Egyesület (2), kitüntető oklevél (2), Programozás (1), Zalacsány (11), Szülés - Születés Tréning (1), Pacsa András intézményvezető (1), Kiegyensúlyozott étrend (1), FM (1), ÉREM- ÉS BÉLYEGGYŰJTŐ TALÁLKOZÓ (7), Diási Játékstrand (11)