Archivum
Gyertek vissza fiatalok!
Első alkalommal rendeztek a zalai megyeszékhelyen műszaki állásbörzét és pályaválasztási fórumot Az önkormányzat által szervezett rendezvényen, a Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben több mint kétszáz fiatalt köszöntött az állásbörze ötletgazdája, Balaicz Zoltán alpolgármester. Elmondta: a fórumra meghívást kapott valamennyi zalaegerszegi fiatal, aki bárhol az országban műszaki-mérnöki pályán tanul. Ugyancsak meghívást kaptak a Nyugat-magyarországi Egyetem Zalaegerszegi Gépészeti és Mechatronikai Intézetében tanuló hallgatók is.
Műszaki állásbörze Zalaegerszegen
A rendezvény célja, a már végzett, vagy még jelenleg is mérnökhallgató fiatalok és a gazdálkodó szervezetek, munkaadók találkozása volt. Ahogy Balaicz Zoltán fogalmazott: azt szeretnék, ha a mérnök fiatalok haza jönnének és itthon tudnának elhelyezkedni, letelepedni. Ehhez nyújtottak segítséget a külön standdal jelen lévő gazdasági társaságok, vállalatok és a munkaügyi központ is.
A rendezvényen a hallgatók megismerkedhettek Zalaegerszeg gazdasági helyzetével és a következő évekre vonatkozó fejlesztési stratégiával. Doszpoth Attila a gazdasági, műszaki ügyekért felelős alpolgármester szólt a város gazdaságélénkítő elképzeléseiről.
Mint fogalmazott: ha egy város gazdasága fejlődő, akkor minden más jobban tud működni a településen. Kiemelten szólt a Deák Ferenc Új Városépítő Programról, melynek célja többek között a zalaegerszegiek életminőségének javítása is, a jövedelemtermelő képesség mellett.
Szeretnék, ha Zalaegerszeg a lakosságszámban gyarapodó, regionális központként működő középváros lenne. Hangsúlyozta: a város, működési hitel nélkül gazdálkodik már évek óta, fejlesztési hitele mintegy 2,6 milliárd forint. Az önkormányzat fontosnak tartja a kis-és középvállalkozások segítését, az ökováros – program megvalósulását, és a gazdasági diplomácia további fejlesztését.
Nagy András, a Zala Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány igazgatója a megye munkaerő-piaci helyzetéről beszélt a fiataloknak, valamint a műszaki pálya lehetőségeiről. Ismertette többek között az Erasmus és a Leonardo programokat és a Lamaprom projektről is beszélt. (Valamennyi a fiatal pályakezdőket segíti.) Lang János, a Zalaegerszeg Felsőfokú Oktatásáért Közalapítvány elnöke a városban, a megyében és a régióban működő olyan cégekről beszélt, ahol üres mérnöki állások várják a végzett hallgatókat.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor Színházban