Archivum
Halálos motoros balesetek a kapornaki tetőn
Két hét különbséggel két motoros is halásos balesetet szenvedett a szalagkorlátnak ütközve a 76-os főút nagykapornaki tetőszakaszán Zalaegerszeg felé haladva. Az itt előforduló közúti balesetek gyakorisága és hasonlósága miatt az érintett hatóságok közlekedés biztonságát javító intézkedésekről egyeztettek a kormányhivatalban, majd megtekintették a helyszínt.
Javítani kívánják a 76-os főút biztonságát ezen a szakaszon
Rigó Csaba, Zala megyei kormánymegbízott elmondta, a még hivatalosan át nem adott, felújított úton a szombaton történt második halálos motoros baleset miatt koordinációs értekezletet hívott össze, melyen a rendőrség, a közútkezelő, a közlekedési felügyelőség, a katasztrófavédelem szakemberei mellett a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a kivitelező Colas Zrt. munkatársai vettek részt.
Megállapodtak abban, hogy október 16-án figyelemfelkeltő baleset-megelőzési rendezvényt tartanak a helyszínen a megyei rendőr-főkapitányság szervezésében. A kivitelező cég vállalta, hogy addigra a kanyar mindkét iránya felől balesetveszélyre figyelmeztető, úgynevezett sokkoló táblákat rak ki. Emellett október közepéig megvizsgálják annak lehetőségét, hova helyezzenek ki hálót az út menti szalagkorlátra, mellyel a halálos sérülések kockázata nagyban csökkenthető a motoros kicsúszásos baleseteknél. (Ilyen gumiborítású, ütéscsökkentő hálóval vannak felszerelve a korlátok Ausztriában.) Továbbá forgalmat figyelő kamerák kihelyezését is tervezik kifejezetten baleset-megelőzés céljával.
Fülöp Valter rendőr-főkapitány elmondta, az elsődleges vélemények szerint a mindkét esetben konvojban közlekedő túramotorosok nem haladtak nagy sebességgel. Az út száraz volt és zúzalékmentes, az idő pedig napsütéses. Féknyom nem volt, így csak a szakértői vélemények után tudják pontosabban meghatározni a kisodródás okát. A rendőr-főkapitány felidézte, hogy júniusban hasonló körülmények között történt motoros baleset, mely során az utas szenvedett el súlyos sérülést.
A nagykapornaki tetőn lévő kanyarban szeptember 15-én egy 43 éves szigetszentmiklósi férfi, szeptember 28-án pedig egy 56 éves soproni férfi lelte halálát a szalagkorlátnak ütközve, centiméterre pontosan ugyanazon a helyen, ugyanazon időjárási és közlekedési körülmények között.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában