Kézi kaszás arató- és cséphadarós cséplőverseny

egyszervolt
A kétkezi munka becsületéről
A novai Göcseji Aratónapokon idén 34. alkalommal elevenítették fel az egykori falusi élet legfontosabb eseményét, a megérett gabona fáradságos munkát igénylő kézi aratását. Mielőtt az aratóbandák kivonultak volna a búzatáblához, megnyitották a 7 év – 7 érv – 7 tárgy című kiállítást a Gönczi Ferenc Művelődési Otthonban.

népies
A novai aratónapokkal a dombérozóba
Nován a hét végén 32. alkalommal rendezték meg a Göcseji Aratónapokat. A kétnapos rendezvény fókuszában hagyományosan a régi falusi élet egy szeletének megismertetése állt a népi kultúra értékeinek bemutatása mellett. Egyúttal nyitányául szolgált a 32 települést érintő 5. Dombérozó rendezvénysorozatnak, amely a Göcseji tájegység gondosan őrzött sajátos értékeit tárja a látogatók elé tíz napon át.

népies
Ahogyan régen arattak
A novai Göcseji Aratónapok azon megyei rendezvények egyike, ami hosszú múltra tekinthet vissza. A kézi kaszás arató- és cséphadaró verseny 2018-ban jelentős jubileumhoz érkezik, ugyanis 30. alkalommal fogják megrendezni. Az elmúlt hét végén a 29. aratónap részesei lehettek a kis- és nagybandák, akik közül a zalabaksaiak egyetlen alkalmat sem hagytak ki.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
A nagykanizsai MEOESZ Kutyaiskola (1), Balatoni Hal- és Termelői Piac Gyenesdiás (3), Orff Ütőegyüttes (1), Ukrán tolmácsolás (1), Presser Gábor (1), Nova (24), Kerekes Ádám Szalon Étterem (1), megállapodás (1), Kollonay Zoltán (2), Gyógyfürdő (4), Pannon Kapu Kulturális Egyesület (1), Dr. Almási Kitti (1), Mesék a szappanbuborékból (1), Kummer Gyula (7), Mazsorett (1), ZalaEgerszeG hetilap (2), SütiVarázs Kreatív Gyermektábor (1), néprajzi tanulmánytár (2), Értékesítés (2), Tour de Hongrie (1)