Archivum
Ingyen koncert és tűzijáték – félárú belépő
Mától tíz napon át (július 11-től július 20-ig) a megye valamennyi lakosának fél áron áll rendelkezésére a zalaegerszegi AquaCity, mely idén ünnepli fennállásának tízedik évfordulóját. 2002. június 30-án adták át az ország első ilyen típusú vízicsúszda- és élményparkját, ezért a 2002-ben született, 10. életévükben járó zalaegerszegi gyermekek mindössze tíz forintért válthatnak belépőt szintén tíz napon át. Minderről Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere és Kugler László, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. ügyvezetője számolt be azon a sajtótájékoztatón, melyen a július 14-15-én tartandó, kétnapos születésnapi hétvége programjait is ismertették.
Tízéves a zalaegerszegi AquaCity – minden zalai lakost elvárnak
Kugler László elöljáróban elmondta, a tervezett programokat alaposan át kellett szervezni, mert szombat estére-éjszakára az Országos Meteorológiai Szolgálat kiadós esőt jósol. Ezért a várva várt Neoton koncert esti időpontját előbbre hozták szombat 14 órára, ami a legfontosabb változás. Újabb extraajánlatként az igazi medencepartinak ígérkező buli ingyenesen megtekinthető, mivel a szervezők eltekintettek a belépőtől. Aki már vásárolt jegyet a koncertre, aznapra visszaválthatja a pénztárban két fürdőbelépőre, vagy az egyiket egy másik napra.
Szintén ingyenes a vasárnap 21 órakor kezdődő tűzijáték, melyet éjszakai fürdőzés követ majd. A programra érkezőknek már este héttől szabad lesz a bejárás az AquaCitybe. Minden eddiginél látványosabb tűzijáték várható, amely nagyságát tekintve két és félszer nagyobb lesz, mint január elsejei városi. Másodszor rendeznek tűzijátékot, melyből, mint az AquaCity egyik legnagyobb nyár közepi attrakciójaként, hagyományt szeretnének teremteni a jövőben.
A tízéves születésnap alkalmából jelentős árkedvezményekkel is várják az érdeklődőket július 11-től július 20-ig. Az idén tízéves (vagyis a 2002-ben született) zalaegerszegi gyermekek mindössze tíz forintért kereshetik fel a fürdőt. A szervezők gondoltak minden zalaira, ezért ugyanolyan kedvezménnyel várják az érdeklődőket, mint az Egerszeg-kártyával rendelkező egerszegiket. Tehát tíz napon át valamennyi típusú jegy 50 százalékos kedvezménnyel, fél áron vásárolható meg azok számára, akik lakcímkártyával igazolják, hogy megyei lakosok.
A tíz évvel ezelőtt az országban elsőként épült meg a zalaegerszegi AquaCity, amely akkor Közép-Európa legnagyobb ilyen típusú létesítménye volt. Ma már hazánkban összesen három van belőle. A zalaegerszegi vízi-vidámpark közülük az egyik legnagyobbként állja a versenyt, amit a látogatók száma is igazol. Idén már harminc ezren keresték fel, a tíz év alatt pedig közel 700 ezren. Arra számítanak, hogy hamarosan fogadni tudják a 700 ezredik vendéget, talán éppen a jubileumi kétnapos hétvégén. Az elmúlt tíz évben az AquaCity valóra váltotta a hozzá fűzött reményt, létesítésével valóban fürdőváros született – hangsúlyozta Kugler László.
Rendkívüli biztatóak a látogatottsági adatok, amely jó minőségű új üzemeltetésnek is köszönhető. A város turisztikai kínálatának meghatározó létesítménye lett a tízéves fennállását ünneplő zalaegerszegi AquaCity, ahol az elkövetkező tíz napban minden zalai polgárt szeretettel elvárnak az egerszegieket megillető kedvezményekkel – erősítette meg az elhangzottakat Gyutai Csaba polgármester.
Fotók: forrás: http://www.aquacity.hu
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 közöttSzombaton húsvéti piac lesz Zalaegerszegen, sonkakóstolóvalNagypénteken is nyitva lesz a zalaegerszegi Vásárcsarnok -
rovatunk hírei
Anyák napja a Göcseji SkanzenbenZALAI ÍZEK NAPJA a Hévízi Termelői PiaconZalaegerszeg Alsóerdei Retro MajálisKutyás beszélgetés II.Tavaszi szomszédoló túra - PetrikeresztúrKis képek és műhelytitkok Nemes László kiállításaHúsvéti fatojás túra ŐrimagyarósdonMűemléki Világnap a Göcseji SkanzenbenKöltészet napja 2025 - Deák Ferenc Megyei és Városi KönyvtárMedvehagyma Napok Csácsbozsokon - Új időpontban! top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regénye