Dizájn

kultúra
Zoób Kati kiállítás a múzeumban
Zoób Kati divattervező eddigi pályafutásának állít emléket a Repertoár – Az ellentétek harmóniája című kiállítás, mely csütörtök délután nyílt meg a Göcseji Múzeumban.

kortárs
Csatár felett az ég - ruhán és könyvborítón
Már önmagában az is ritkaságnak számít, hogy a Csatár feletti égbolt színei egy ruhán nyerjenek végső értelmet. Ha mindehhez hozzátesszük, hogy ez a bizonyos ruha egy könyvborítóra is rákerült, akkor sejthetjük, hogy valami különlegességről, megismételhetetlen dologról van szó.

köztér
A teraszházak újszerűséget hoztak a városba
Távolról nézve modern és minimalista, közelről nézve kissé már kopott, repedezett, ám a lépcsősorok mellett megbújó teraszoktól, kiskertektől van némi mediterrán hangulata. Az 1970-es, ’80-as évek fordulóján látványosságnak számított a Göcseji út feletti domboldalon.

kultúra
Bordó mázakkal kísérletezik Csuti Tibor
Legújabb, piros mázas kerámiáival örvendeztette meg követőit közösségi oldalán Csuti Tibor fazekas, népi iparművész. Bár mint mondja, a fotók csalnak picit, hiszen a valóságban a tárgyak valamivel sötétebbek, bordóbbak.

életmódi
Véd is és stílusos is
Az utóbbi hetekben egyre több neves nemzetközi divatcég, valamint sok magánszemély, illetve egyesület, baráti társaság, na és hazai tervező is egészségügyi maszkok gyártásába fogott. Előbbiek esetében a nemes gesztus mögött nyilván némi brand-építési szándék, marketingfogás is meghúzódik (ha már az üzleteiket be kellett zárniuk).

életmódi
Visszatér a húszas évek divatja?
A sok változást hozó ’20-as évek idéntől újabb értelmet nyerhet. Néhány hete kezdtük az új évtizedet, a kifejezés hallatán inkább a 100 évvel ezelőtti világra asszociálunk még. Tekintsünk vissza kicsit Krajczár Béláné stíluskommunikátor segítségével, aki – az egész társadalmat befolyásoló – divaton keresztül ismerteti a kort.

oktató
Zrínyi-tabló és dizájn-tárgyak
Megújult a Zrínyi Miklós Gimnázium Zrínyi-tablója. Az iskola idén ünnepli fennállásnak 125. évfordulóját, ennek apropóján modernizálták a névadó életét és munkásságát megörökítő tablót, mely a földszinti folyosón található.

közélet
Tourinform-rubin
Országszerte új arculatot kaptak a Tourinform Irodák. A Magyar Turisztikai Ügynökség irányítása alatt működő hálózat, amolyan franchise-rendszerben működik, egységes logóval és dizájnnal.

kortárs
Növényi- és állati minták textileken
Vegán mintákat tervezett egy fiatal zalaegerszegi textiltervező. Boda Laura most végez a Metropolitan Egyetem textiltervező szakán, és mint lapunknak mesélte, diplomaunkája egy globális problémakörre – a nagyipari állattartásra és annak környezeti következményeire – reagál.

életmódi
Nincsen stílus önismeret nélkül
A stílus egy attitűd, ami egy embert körbevesz. Nemcsak az öltözködés, hanem ezzel együtt a viselkedés is számít. A múlt heti Street Food Weekend nyitóeseményén hangzottak el az előbbi mondatok, melynek vendége Schiffer Miklós stílusszakértő volt.

köztér
Év Homlokzata díjat nyert a Cseperedő-bölcsőde
A kompozíciós kialakítás újszerűségéért és a megszokottól eltérő színvilág megteremtéséért nyerte el 2018. végén a Baumit „Év Homlokzata” díjat a Cseperedő Bölcsőde és Petőfi utcai Tagóvoda, mégpedig „energetikai felújítás” kategóriában.
népies
Képzősök kézműves remekei
Gyönyörű népművészeti remekművek várják a városi hangversenyterembe betérőket a hónap folyamán. A Hagyományok Háza által szervezett felnőtt szakképzésen készült alkotások a megújított hagyományosból mutatnak be lélekemelő kiállítást.

kortárs
Erotika képben, lélekben és pálinkában
A szexualitás története és a pálinkafőzés rejtelmei is szóba kerültek a Mimosa kávézó legújabb kiállításán, ahol ifjabb Müller Imre ékszertervező, autodidakta festőművész mutatta be legfrissebb munkáit.

oktató
Helyijárattal a város körül
Helyijárat címmel egy várostörténeti kalandjáték- és színezőkönyv készül gyerekeknek, az Ady-iskola diákjainak jóvoltából. A kiadványt az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzeti Tehetség Programja támogatja.

kortárs
Márka, arculat, morál
Van-e a dizájnernek felelőssége, felmerülnek –e morális kérdések az arculati tervek készítése közben? És hogy jön mindehhez a hitleri Németország? Lepsényi Imre (DLA) dizájner, képzőművész, grafikus volt az Ady-iskola „Művészbeszélgetések” rendezvénysorozatának legutóbbi vendége. Az előadások a Nemzeti Tehetség Program keretén belül zajlanak.

kortárs
Egerszegi tervező a londoni divatnapon
ReThink Hungary and the V4 címmel rendeztek a közelmúltban design vásárt Londonban. Mint azt a cím is mutatja, a bemutatókkal, előadásokkal és workshopokkal tarkított eseményre a Visegrádi négyek országainak (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) tervezőit várták.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Háziorvosi ügyelet (1), Szentgál (2), Détár Enikő (1), Zalaszabar (9), ÁNTSZ (1), Hevesi Sándor Színház (180), Utcazene (2), KALANDOZÓ KANIZSAIAK (16), Nyelvi képzés (3), Hőlégballonos sétarepülés a Balatonnál (1), Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere (1), Szakmai gyakorlat (1), Intézményesített betegápolás (1), Magyar Olajipari Múzeum (4), Rózsák Szalon (4), Új szakrendelések (1), Gépjármű-mechatronikai technikusképzés (1), Dzsungel könyve (1), Kanizsa Centrum Bevásárlóközpont (1), Street Food Weekend (4)