Archivum
Képzés és bértámogatás
Legtöbben adminisztrátorként, de kémiai laborban, gyógytornászként és mérnökként is dolgoznak azok, akiket a "Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának elősegítése" című 11,7 milliárd forint összköltségvetésű kiemelt projektbe vontak be Zala megyében.
Segítség a megváltozott munkaképességű emberek számára
Tatosné Takács Andrea, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal főigazgató-helyettese a Városi Hangverseny- és Kiállítóteremben tartott sajtótájékoztatón elmondta, az Új Széchenyi Terv keretében indította el a kormány a programot, melynek keretében 10 ezer ember foglalkoztatására nyílik lehetőség az országban. Eddig 8600 főt vontak be, akik 100 százalékos bér- és járuléktámogatásban vagy képzési illetve utazási támogatásban részesülnek. Közülük 4242 fő már elhelyezkedett, ami 2,84 milliárd forint támogatást jelent, további 113 millió forint támogatással pedig 1002 fő kezdte meg képzését.
Zala megyében eddig 131 millió forintot költöttek el, ahol mostanáig 313 ember csatlakozott a programhoz. Közülük 183-nak bérköltség-támogatásban részesülnek, míg 81-en képzéseken vesznek részt Ezek egy része egy háromhetes kompetencia-fejlesztő tanfolyam, ami a munka világába való visszailleszkedést segíti. Egyénre szabottan többek között gyógymasszőr- és nyelvi képzésen tanulnak az érintettek. Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen fogadják az ügyfeleket, a projekthez június 30-ig lehet még csatlakozni.
Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott hangsúlyozta, a kormány számára a megváltozott munkaképességű emberek is fontosak. Ők sem kevesebbek, mint mások, rájuk is számítanak. A projekt ennek okán munkához való jutásukat, életkörülményeik javítását segíti. Megemlítette, a Göcseji úton most felújítás alatt álló kormányhivatali épületbe (ÁNTSZ) költözik majd a komplex rehabilitációs felülvizsgálatot ellátó hivatal, ami jelenleg a Mártírok útján működik.
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere szerint örvendetes szemléletváltás tapasztalható, a megváltozott élethelyzetű embereket a társadalom segíteni kívánja. Ebben élen jár a megye és a megyeszékhely, ahol elsőként indították el a 4M rehabilitációs munkaerő-piaci programot, illetve Zalaegerszegen olyan bentlakásos és nappali ellátást biztosító otthont hoztak létre az akadállyal élők számára, ahol az elhelyezkedésben is segítséget nyújtanak.
A sajtótájékoztatót a projektet ismertető konferencia követte a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal szervezésében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára