Archivum
Kitisztítják a Principális-csatornát
Ülésezett a Zala Megyei Védelmi Bizottság, amely egyik fontos napirendként Nagykanizsánál a Principális-csatorna medertisztítását és gátépítését tárgyalta meg.
Nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlat az M70-sen
Rigó Csaba kormánymegbízott, a védelmi bizottság elnöke az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta, elfogadták a megye új veszélyelhárítási tervét. Mint fogalmazott, az elmúlt időszak problémáinak tükrében mindig újra kell gondolni azt, mi az, ami változott, amire előzetesen nem feltétlenül gondoltak, és eszerint kell módosítani a tervet.
Az ülésen a nyugat-dunántúli vízügy szakembere beszámolt a Principális-csatorna mentesítési tervének előkészítéséről. A tavaszi áradásnál kiderült, hogy mielőbb megoldást kell keresni a problémára. Eddig közmunkások tisztították a medret, amit ősszel gépi erővel folytatnak. Kiskanizsa és Bajcsa térségében mintegy kilenc kilométer hosszan szükséges a Principális-csatorna két oldalának megtisztítása. Megkezdték a tervezést, ami 18 millió forintba, a kivitelezés pedig akár 200 millió forintba is kerülhet. A költségeket az új Széchenyi-terv forrásaiból finanszíroznák. Nagykanizsa város feladata lesz a keleti oldalon hiányzó gát felépítése a medertisztítás után. A gát pontos mérete és bekerülési költsége csak ezt követően derül ki
A kormánymegbízott az eltelt időszak történései között megemlítette, a zalai árvíz elhárításában 17 szervezet 639 fővel vett részt 54 gépi, technikai eszközt bevetve. Munkájukat emléklappal köszönték meg. Beszélt arról is, hogy június 30-ig az országban elsőként minden zalai járásban megalakultak az önkéntes mentőszervezetek. A zalaszentgróti védelmi bizottság elvégezte a zsilip javítását a Zalán.
A repülőnapra száz fő részére szociális jegyet osztottak ki. Következő programként szeptember 11-én a Göcsej Harci Túra katonai akadályversenyt rendezik meg. November 7-én nagyszabású mentőgyakorlatot hajtanak végre Letenye térségében az M70-sen, ahol veszélyes anyagot szállító kamion és kisbusz balesetét szimulálják. Szlovén és horvát vendégek is részt vesznek a katasztrófavédelmi gyakorlatban. A helyszín lehetővé teszi, hogy mindeközben ne gátolják a gyorsforgalmi út forgalmát.
Az elkövetkező időszakban településvédelmi gyakorlatokat is tartanak – Egervár, Rédics, Zalabaksa, Zalaapáti, Sümegcsehi, Zalaszentgrót stb. – több településen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában