Archivum
Korszerű labor épül a Kölcseyben
Korszerűsödik a zalaegerszegi Kölcsey Ferenc Gimnázium természettudományos laborja. Az iskola sikeresen szerepelt a TÁMOP "Természettudományos oktatás eszközrendszerének és módszertanának fejlesztése" című pályázatán, így a régi kémia és fizika labor helyén egy új, korszerű, 21. századi oktatóterem, tanári szoba és szertár épülhet. A projektnyitó rendezvényen Gyutai Csaba polgármester elmondta: több mint 305 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az intézmény, ami nem csak a labor fejlesztését foglalja magába.
Bővül a természettudományos oktatás eszközrendszere
A projektnek vannak úgynevezett "soft" elemei is, amik szakkörök lebonyolítására, a pedagógusok továbbképzésére, és tudományos programok szervezésére adnak lehetőséget. Mint fogalmazott: a Kölcseyben eddig is magas színvonalú volt a természettudományos oktatás, a beruházással azonban tovább javul az oktatás feltételrendszere. Új bútorok, táblák, mobilfal, valamint technikai eszközök kerülnek a laborba, emelve az ott folyó kísérletező és tudományos munka színvonalát.
Balaicz Zoltán alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője hozzátette: annak ellenére, hogy az oktatási intézmények állami irányítás alá kerültek, a város továbbra is fontosnak tartja az iskolák anyagi támogatását; az idei költségvetésben 100 millió forintot különítettek el erre a célra.
A beruházás részleteiről, és az összehangolt, sokszereplős munkáról Tarsoly Gabriella műszaki előkészítő, és Velkey Péter humánigazgatási osztályvezető, projektmenedzser is beszámolt. Elhangzott: az eredeti tervek szerint szeptemberben szerették volna átadni a labort, ám a beruházás végső dátumát több ok miatt áprilisra módosították. Most már az ütemterv szerint haladnak, így nem egészen két hónap múlva birtokba vehetik a diákok a felújított oktatótermet.
Pozsik Lajos, az iskola tanára, a labor vezetője elmondta: a beruházás a természettudományos oktatás 21. századi modernizációját hozza el az iskolába. Remélik, hogy az új, színvonalas terem sok gyerekkel megszeretteti a természettudományos tantárgyakat, mert a tapasztalatok alapján sajnos azt kell mondani, hogy diákok nem eléggé motiváltak e terén. Remélik, hogy több fiatal érdeklődését sikerül így felkelteni.
A vendégeket Szűcs Gergely igazgató, és Schneider János igazgatóhelyettes kalauzolta a beruházási területen. Mint elmondták: az új labor nemcsak kölcseys diákokat fogad majd, hiszen a pályázat értelmében 10 iskolát is vendégül látnak, akiknek 300 órában lesz lehetőségük a speciális oktatóterem adottságait kihasználni.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész