KEHOP pályázat

köztér
Az elavult helyett újat építenek
Új ivóvízvezetéket építenek ki a Jánkahegyen a Leander utca és a Galagonya köz között, azzal együtt, hogy az eddigi egy bekötési vízmérő helyett 25 lesz az új rendszeren. A beruházás Zalaegerszeg önkormányzata KEHOP-projektje egyik elemeként valósul meg közel 35 millió forintos ráfordítással.

köztér
Csatornakiváltás és úthelyreállítás
Az új szennyvízcsatorna létesítését követően az útburkolat félpályás helyreállítása is megtörtént a közelmúltban a külső kórházhoz vezető Dr. Jancsó Benedek utcában.

köztér
Közmű-rekonstrukció a Vizslaparki úton
Megkezdték a szennyvíz- és az ivóvízvezeték rekonstrukcióját a Vizslaparki út Kisfaludy Sándor utcai kereszteződésében, amely a Vizslaparki út 7. számú ingatlanig tart. Maga a helyszín Zalaegerszeg legmélyebb pontja, amely folyamatosan terhelt talajvízzel. A vezetékek elhasználtsága mellett ez is indoka a közművek cseréjének.

Közműcserék több utcában
Megkezdődött a Csertán Sándor, az Űrhajós, a Déryné utcák valamint a Landorhegyi út közötti területen húzódó ivóvízvezeték kiváltása Zalaegerszegen a KEHOP-projektben. A Csertán Sándor utcában a gázvezeték rekonstrukciója is zajlik az E.ON beruházásában.
Ivóvízvezetéket újítanak fel
Közel 630 méteres új ivóvízvezetéket építenek ki a Dózsa György Magyar–Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és a régi szennyvíztelep között Zalaegerszegen. A beruházás a KEHOP-projekt keretében valósul meg, egyik legjelentősebb munkaként.

zöld
Elkerülve az újabb káreseményeket
Zalaegerszeg ebergényi városrészének szennyvízét is fogadja a Platán sor 25. számú tízemeletes előtt húzódó szennyvízcsatorna, amelynek újjáépítése a KEHOP keretében zajlik bruttó 24 millió forintból. Az elavult főgyűjtőcsatorna több problémát okozott az elmúlt években, rekonstrukcióját ez indokolta.

köztér
Jobb vízszállító kapacitással
Korszerű műanyagcsövekre cserélik a régi szennyvízvezetékeket a Püspöki Grácián utca Arany János és a Dózsa György utcák közötti szakaszán. A beruházással a szennyvízközmű rekonstrukciójának második üteme indult el.

zöld
Komplex hulladékgazdálkodási rendszert fejlesztettek ki
Projektátadó rendezvénnyel zárult a KEHOP által mintegy 6 milliárd forinttal támogatott, Komplex hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztése Zala és Vas megye egyes térségeiben elnevezésű európai uniós projekt, amely 179 települést és annak 245 ezer lakosát érintette.

köztér
Szennyvízcsatorna-rekonstrukció több utcában
Zalaegerszegen a Jókai Mór és az Arany János utcák találkozásánál több ütemben zajlik a szennyvízcsatorna rekonstrukciója, ami a Mikes, a Dózsa György utcai valamint a Platán sori lakóépületeket is érinti.
Elkészült az új szennyvízrendszer
A Lépcsősor utcában bruttó 99 millió forintból valósult meg szennyvízcsatorna rekonstrukciója, ami egyike annak a 28 helyszínnek, amelyek érintettek Zalaegerszeg közigazgatási területén ivóvízhálózatok és szennyvízhálózatok hatékonyságnövelő fejlesztése című KEHOP projektben.

zöld
A környezetvédelmet is szolgálja
Új szennyvízrendszert építettek ki a Dr. Jancsó Benedek utcában. A bruttó 56 millió forintba kerülő beruházás a Zalaegerszeg közigazgatási területén ivóvízhálózatok és szennyvízhálózatok hatékonyságnövelő fejlesztése című KEHOP program keretében valósult meg.

oktató
Energiatakarékosság mindenekelőtt
A Deák Ferenc Technikum energetikai felújítása is elkezdődött a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum és a BSK Sport Közhasznú Nonprofit Kft. alkotta konzorcium KEHOP-pályázata keretében, amely a Széchenyi István Technikumot is érinti.
Biztonságossá válik az ivóvízellátás
A kaszaházi fennsíkon levő ingatlanok biztonságos vízellátása érdekében nyomásövezeti rekonstrukciót hajtanak végre az önkormányzat KEHOP-projektje keretében. A bruttó 58 millió forintba kerülő beruházás állásáról Balaicz Zoltán polgármester és Németh Gábor, a településrész önkormányzati képviselője tájékozódott a helyszínen.

gazdaság
Hatékonyságnövelő fejlesztés
Egy KEHOP pályázatnak köszönhetően a következő egy évben több helyszínen megújul a város ivóvíz- és szennyvízhálózata. A „Zalaegerszeg közigazgatási területén ivóvízhasználatok és szennyvízhasználatok hatékonyságnövelő fejlesztése” című projekt nyitórendezvényére a Korona Szalonban került sor.

oktató
Teljesen új külsőt kapott
Teljesen új külsőt kapott a zalaegerszegi Eötvös József Általános Iskola a homlokzati nyílászárók cseréjével és a homlokzat színezésével. Az energiahatékonysági célokat szolgáló, 492 millió forintba kerülő beruházás során hő- és vízszigetelték az 1970-es évekbeli épületet, amit napelemes rendszerrel láttak el.

oktató
Energetikai korszerűsítés két technikumban
A Zalaegerszegi Szakképzési Centrum kezdeményezettje annak a KEHOP-projektnek, amelyben a Széchenyi István Technikum valamint a Deák Ferenc Technikum energetikai korszerűsítése valósul meg 1 milliárd 171 millió forintból. Az előbbi intézményben a nyílászárók cseréjével már megkezdődött a munka, melynek haladásáról sajtótájékoztatón számoltak be.

nézőpont
Rajzban, szóban az energiatudatosságról
Energiatakarékos napot tartottak az Öveges József Általános Iskolában, amelyen átadták az energiatakarékos otthon, az alternatív energiaforrások és az elektromos közlekedési eszközök témakörökben meghirdetett rajzpályázat díjait. A rendezvény egy KEHOP-pályázat támogatásából, az önkormányzat szervezésében valósult meg.

köztér
Nyolc faluban épül ki a szennyvízközmű
Felsőrajk térségében nyolc települést érintő szennyvízberuházás kezdődhet meg a KEHOP-program keretében 7,3 milliárd forintból, jelentette be Vigh László miniszteri biztos a településen tartott sajtótájékoztatóján.
Csatornaépítés és úthelyreállítás
Pórszombaton és Szilvágyon nyáron kezdődhet meg az utak végleges helyreállítása. Mindkét településen kiépült a szennyvízhálózat, melyre nyár végétől köthet a lakosság.

zöld
Biztonságosabb, egészségesebb ivóvíz
Új háromlépcsős víztisztítási technológiát alakít ki a Zalavíz Zrt. a keleti vízbázison a KEHOP által támogatott négymilliárd forintos beruházás keretében. A közműfejlesztés Zalaegerszeg északi, keleti és déli részét, valamint Bocfölde, Sárhida, Zalaszentiván, Zalaszentlőrinc, Alibánfa településeket érinti.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Nyitott Szemmel előadássorozat (12), Bűnmegelőzés (8), Mindszenty Emlékközpont (34), Teublné Fitos Magdolna elnök (1), Házibuli (1), kerékpáros verseny (10), Söjtör (13), II. Lackfi István (1), Búslakpusztai hulladéklerakó (1), Festetics Fűszerkert és Herbáriumban (5), BÁTHORY (1), Helyi Fejlesztési Stratégia (1), Sebességellenörzés (3), dr. Buzogány Mária (1), Díszközgyűlés(6), Nagykanizsa , Csónakázó-tó (25), KNX labor (1), Balatonvilágos Szabadstrand (1), Kerekes Endréné Radó Mária (1), Keresztury Dezső Városi Művelődési Központ (312)
1-20 21-40