Archivum
Megyei rendőrnap, motoros túra
A rendőrség és a biztonsági szolgálatok védőszentje Szent György, emléknapja pedig április 24-e. 1992 óta rendezik meg a rendőrség napját ennek emlékére. Zalaegerszegen a megyei rendőrnapot április 20-án szombaton tartják. Ugyanezen a napon rendezik meg a IV. Motoros Vezetéstechnikai Tréninget és Tájékozódási Túrát.
A rendezvények részleteiről Nothoff Ingrid, a Zala megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának vezetője és Anti András rendőr-alezredes, a főkapitányság közlekedésrendészeti vezetője adott tájékoztatást.
Mint elhangzott, április 20-án, szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a rendezvény a megyei főkapitányság épülete előtt, a parkolóban, udvarában. Több standot állítanak fel, így az érdeklődők felkereshetik a bűnügyi-technikai standot, a kommunikációs kiállítóhelyet, ahol a "kis panaszirodában" felírják a lakosság észrevételeit, kéréseit a rendőrség felé. Az elmúlt évek tapasztalata alapján a fegyver és szolgálati kutya-bemutató mindig nagy népszerűségnek örvendett, idén is erre számítanak. E program 11 órától látható. A hátsó udvarban szolgálati autókat állítanak ki. Nothoff hangsúlyozta: programjaikkal a lakosságot, a családokat, gyerekeket invitálják egy kellemes időtöltésre. Hozzátette: idén május 18-án, az Egerszeg Fesztivál keretében is tartanak rendőrnapot az OTP mögötti területen.
Anti András a motoros idény kezdéséről szólt megemlítve, hogy a közlekedés szempontjából a motorosok a legvédtelenebbek, ezért nagyon fontos a sebességkorlátozás betartása. A motorosok által okozott balestek száma az elmúlt öt évben 17-27 között volt, a legtöbb 2008-ban. Az elmúlt két évben 23-23 alkalommal okoztak motorosok közúti balesetet.
A motoros túra Egervárról indul szombaton reggel 8 órakor, majd Zalaszentgrót-Pókaszepetk útvonalon folytatódik, ahol ügyességi pálya várja a résztvevőket, akik a délutáni órákban érkeznek vissza Egervárra.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában