Archivum
Mitől híznak el a gyerekek?
Zalában a gyerekek közel 20 százaléka túlsúlyos vagy kórosan elhízott – mutatta ki egy korábbi tanulmány, melyben a Pécsi Tudományegyetem gyermekklinikája mellett a zalaegerszegi megyei kórház gyermekosztálya is részt vett. Ez a hat éve zajló nemzetközi kutatási program folytatódik most I Family elnevezéssel, melynek részleteiről dr. Gárdos László osztályvezető főorvos tartott sajtótájékoztatót.
Az I Family a gyermekkori elhízással foglalkozó, már lezárult IDEFICS tanulmányra épül; a munka során felhasználják annak eredményeit, és újra megvizsgálják az abban résztvevőket – emelte ki a főorvos. – A programba akkor 1300 óvodás és kisiskolás korú gyermeket vontak be Zalaegerszegről, Nagykanizsáról, és a két város környékéről. Egyik változás a korábbiakhoz képest, hogy az új átfogó felmérés kiterjed a szülőkre, nevelőszülőkre és a testvérekre is. Ennek kapcsán számítanak együttműködő érdeklődésükre. Újdonság továbbá, hogy ezúttal kevesebb lesz a fizikális és laboratóriumi vizsgálat, de annál több a pszichológiai teszt. Az elhízás lelki okaira szeretnének fényt deríteni, a gyerekek esetében például tableteken játszható számítógépes programokkal. Egyebek mellett arra keresik a választ, hogy az elhízás kialakulásában illetve megelőzésében milyen szerepet játszik a családi háttér, továbbá mennyire befolyásolják a gyerekeket kortársaik szokásai, valamint a környezeti tényezők. A vizsgálatok helyszíne, Zalaegerszegen a nővérszálló épülete, ahová egyéni egyeztetést követően a közreműködő családtagokat is elvárják. A felmérés személyre szabott értékeléssel zárul, melyben javaslatokat is kapnak a családok az életmódváltáshoz.
– Az elhízáshoz vezető problémák köre rendkívül széles, egy-egy ok megváltoztatásával nem lehet tartós eredményt elérni. Tehát egy elhízott gyermeknek nem lehet csak azt mondani, hogy holnaptól kötelező egy órát futnia – jegyezte meg a főorvos.
Az európai fiatalok egészségi állapotának javítását szolgáló uniós projekt hosszabb távon hoz majd eredményt, akkor talán elkerülhetővé válnak a plusz kilókkal együtt, a későbbiekben kialakuló betegségek is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában