Archivum
"Munkára hív a csengő”
"Az iskola népe előtt fogadom, hogy figyelek a tanító néni szavára, kedves leszek társaimmal, kutatom, megismerem a világot, szorgalmasan tanulok örömet szerezve ezzel magamnak, szüleimnek, tanáraimnak és az iskolának" – hangzott el az elsősök fogadalma a felsőrajki Szent Imre Általános Iskolában, ahol az intézmény-felújítás beruházásának átadásával nyitották meg az új tanévet.
Tanévnyitó beruházás-átadással a felsőrajki Szent Imre Általános Iskolában
Pácsonyi Imre tankerületi igazgató köszöntőjével vette kezdetét az ünnepség. A helyben lévő iskola fontosságát kiemelve arról beszélt, hogy a falusi ember nagyon sok hátrányt viszonylag könnyen elvisel, de azt nehezen tolerálja, ha gyermeke oktatását nem látja biztosítottnak. Felsőrajkon azonban ez az aggodalom nem feszíti a szülőket, hiszen gyermekeiket helyben működő intézménybe tudják beíratni. Éppen ezért öröm látni, hogy az iskola léte mennyire erősíti az itt élők összetartozását, azt a közösséget, melytől él a falu a szó régi és nemes értelmében, hangsúlyozta.
Vigh László országgyűlési képviselő, Felsőrajk polgármestere a megvalósult beruházást méltatva úgy fogalmazott, ez egy új kezdet, mert folytatni kívánják az intézmény rekonstrukcióját. Olyan napelemes rendszerben gondolkodnak, ami az áramszolgáltatás mellett többletáramot is termel. Ezt értékesítenék, a kapott pénzből pedig a gázfűtés költségeit fizetnék ki, így az iskolára fordítandó kiadások minimalizálhatók lennének.
Vigh László a jövőről szólva az iskola fennmaradásának kívánalmáról is beszélt. Arra kérte a gyerekeket, a szülőket és a pedagógusokat: nagyon akarják, hogy továbbra is legyen iskola a faluban. Mert ha lesz, akkor falu élete is megmarad, fogalmazott.
Kósa Istvánné, a Suli Harmónia – 2007 Gyermekeket Segítő Alapítvány elnöke elmondta, pályázati támogatásból és önkormányzati önerőből több mint 50 millió forintból újították fel az épületet. Ezen belül Kövér László, az Országgyűlés elnöke 500 ezer forint támogatást nyújtott, a szülői munkaközösség 400 ezer forintot, a diákönkormányzat is odaadta összegyűjtött pénzét, valamint Vigh László mint magánember pedig jóval több mint 500 ezer forintot adott a munkálatokhoz. E példás összefogásnak köszönhetően újultatott meg teljesen az iskola, ami hatékonyan üzemeltethető épületté vált, hangsúlyozta az alapítvány elnöke.
Faggyas Ferencné, az iskola főigazgatója a gyerekekhez szólva arról beszélt, hogy a tanév elején sok diák fogadkozik, hogy idén jobban tanul. Kérte őket, legyen kitartásuk ehhez, mert ez a tanév is bővelkedik új kihívásokban. Mint fogalmazott, munkára hív a csengő, a tanulásra, újabb és újabb ismeretek elsajátítására, melyhez minden segítséget megadnak tanáraik és szüleik. Végül eredményes tanulást, példás fegyelmet valamint kellemes élményeket kívánt a gyerekeknek az új tanévre.
Az ünnepségen verset szavalt Simon József, aki 80 évvel ezelőtt lépte át első osztályosként az iskola küszöbét. Vigh László az iskola két vezetőjének és három kis elsősnek átnyújtotta az iskola (hatalmas) kulcsát abból a reményből, hogy "ez az iskola mindig nyitva maradjon".
A felsőrajki Szent Imre Általános Iskola 81 diákkal kezdte meg a 2014-15-es tanévet, köztük tíz elsőssel, akik szavaltak és fogadalmat tettek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára