nyitás

zsibongó
Idilli környezetben, kedvező jegyárakkal
Szombaton az Aquacity és a városi strand mellett a Gébárti tóstrand is kinyit, amelynek környezetét rendbe tette és infrastruktúráját megújította az önkormányzat 70 millió forintból. Amellett, hogy tulajdonba vette, átadta üzemeltetését a Zalaegerszegi Létesítmény-fenntartó Kft.-nek.

köztér
Nyitnak a zalaegerszegi fürdők
A zalaegerszegi AquaCity vízicsúszda- és élménypark június 17-től fogadja a látogatóit, a gazdasági nehézségek ellenére a korábbi évekhez hasonló széles programkínálattal. Ugyanezen a napon a gébárti Tóstrand és a városi strandfürdő is kinyit. A zalaegerszegiek változatlanul érvényesíthetik Egerszeg Kártya kedvezményüket, hangzott el a vízi élményparkban tartott sajtótájékoztatón.

zsibongó
Egy helyen minden, ami úszás
Három hónapos próbaüzem után június elsején megnyílt a látogatók számára az új zalaegerszegi uszoda, tanuszoda és városi strand komplexuma, amely 9,5 milliárd forintból épült meg a Modern Városok Programból. A nyitó nap reggelén már néhányan rótták a hosszokat a versenymedencében, míg a tanmedencében az úszás alapjaival ismerkedtek a gyerekek.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
GÖCSEJ SPORTEGYESÜLET PROGRAMOK (1), Bárány Attila (2), Elkerülő út (2), P Mobil Aranylakodalom Túrné (1), Pszichiátriai osztály (2), Pálos kolostorok (5), Kormányzati támogatás (11), Szakály Aurél (1), Pántya József útfejlesztési igazgató (1), Egészségügy (19), Zalaegerszeg Turizmusáért Egyesület (1), Keszthely VSZK - tornaterem (2), Színjátszó csoport (8), Nyitott Ház Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény (1), Csapó Mária (1), Szubkultúra (2), Heisler András, a Mazsihisz elnöke (1), Művésztelep - Egervári Várkastély (1), József Attila Városi Tagkönyvtár, Zalaegerszeg (56), Igazságszolgáltatás (1)