Archivum
Negyven embert menekítettek ki Lovászaiban az áradó Kerka miatt
Több lakóházat is körbezárt az áradó Kerka a Zala megyei Lovásziban, ezért mintegy negyven ember biztonságba helyezéséről kell gondoskodnia a tűzoltóknak délután - tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.
Bangó Szilárd elmondta: az áradó Kerka egy gátként funkcionáló utat lépett át, és a víz több lakóházat is körbezárt. A Lentiből érkezett tűzoltók megkezdték az érintett házakban élők, mintegy negyven ember biztonságba helyezését.
A víz által elárasztott házakból kilenc gyereket és két nőt helyeztek el a település általános iskolájában. A férfiak az érintett házaknál maradtak, ők a tűzoltóknak segítenek a védekezésben.
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság adatai alapján a Kerka - amely egy gátként is funkcionáló úton átbukva árasztotta el Lovászi egy részét - lassú apadásnak indult, a családok így várhatóan kedden visszatérhetnek otthonaikba - adta hírül az MTI.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában