Archivum
Nő a város mozgástere
Több zalai várossal együtt Gyutai Csaba Zalaegerszeg polgármestere is átvette az adósságkonszolidációs szerződést. A részletekről tartott sajtótájékoztatón elmondta: a város önkormányzata az elmúlt években kiegyensúlyozottan gazdálkodott, folyószámlahitel nélkül.
60 százalékot vállal át az állam az adósságállományból
A közel 2,6 milliárdos hitelállomány a megyei jogú városok között a legalacsonyabb. A kiindulópont az volt, hogy az állam az adósság 40 százalékát vállalja át, ezt sikerült 60 százalékra felemelni. A minisztériumokkal való tárgyalásokban részt vett Vigh László országgyűlési képviselő is, aki segítette képviselni Zalaegerszeg érdekeit. Gyutai Csaba ezt meg is köszönte a sajtótájékoztatón részt vevő képviselőnek. Utalt rá, az előző szocialista kormányok több feladatot róttak az önkormányzatokra, melyeket nem finanszíroztak.
A polgármester elmondta: az adósság átvállalással a mintegy 1,5 milliárd forinttal csökkennek a város terhei, így a 400-450 millió forint adósságteher 200-250 millió forinttal csökken. Ezáltal nő a város mozgástere, a megmaradó pénzt városfejlesztési célokra kívánják fordítani: ipari-park fejlesztésre és munkahelyteremtésre. Mint fogalmazott, a becsületes, takarékos gazdálkodásnak megvan az eredménye, ezt ismerte el Zalaegerszeg esetében a kormány, és további ígéretet is kaptak, pályázati lehetőségek formájában.
Vigh László arról beszélt, hogy a város gazdálkodását országosan is mintának tekinthető. Az állam a konszolidációval segítette az önkormányzatokat, melyek önhibájukon kívül kerültek nehéz helyzetbe. Nincs vége a pozitív folyamatnak, tette hozzá, további segítségre lehet számítani.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában