Archivum
Önkéntesekkel szépül a kastélypark
Az országosan kiírt Zöld Övezet Program egyik nyertes pályázója a zalaegerszegi Összefogás Botfáért Egyesület. A célként kitűzött környezetszépítés és közösség-kovácsolás már az első akciónapon megvalósulni látszott, amikor is több mint hatvan önkéntes részvételével elindult a településrészi Hűvös Kastély parkjának szépítése. Őshonos fák, cserjék és fűszernövények ültetését határoztuk el, illetve kerti bútorok készülnek a felajánlott faanyagok felhasználásával - mondta szerkesztőségünknek dr. Illyés Zoltán biológus, a program szakmai felelőse.
Nyáron is folytatódnak a munkálatok
Hozzátette: a helyi lakosság, a botfai civil szervezetek és a sportkör, az egyházközösség, a plébános úr, a Mindszenty-iskola elsősei, a közösségi szolgálatot ellátó kilencedikesek, a Zalaegerszegi Kertbarát Kör, az Őrségi Nemzeti Park, a Domberdő Természetvédelmi Egyesület, a Sólyom Íjász Egyesület, az Egerszegi Fúvószene Alapítvány képviselő, és egyéni csatlakozók vettek részt az első akción. A nap - ami felülmúlta a remélteket - bizonyítja, hogy működik az összefogás és jelen van a természet szeretet.
Elsőként őshonos madárberkenye fákat ültettünk, mert ez jól kapcsolódik az egyébként is felvállalt madárvédő programunkhoz, illetve elkészült a teraszos ágyás a fűszer- és gyógynövények számára. Kialakítunk egy komposztálót bemutató céllal, kivágtunk tájidegen fákat, helyet kapott egy méhcsalád, ajándékba kaptunk egy vadkacsa párt, hamarosan újra üzemel majd a lepkeház. Felajánlásból, ingyen tudtuk elvégezni a földmunkákat és egyéb ajándékokat, például sok faanyagot kaptunk. Az ilyen akcióknak a környezetszépítés mellett az is a lényege, hogy egymásra találjanak a hasonlóan gondolkodó emberek. Az elsős mindszentysek már elültették itt a parkban a saját fájukat, amihez rendszeresen visszatérnek majd. Remélem hasonló kötődés alakul ki a kilencedikesek, erdei iskolások, táborozók vagy az itt megforduló családok esetében is. Folyamatosak lesznek a nyáron parkban a munkák, a mostanihoz hasonló nagyobb akció nap ősszel várható, amikor őshonos gyümölcsfákat ültetünk majd. A 363 ezer forintos pályázati támogatás 60 százaléka egyébként növények formájában jut el hozzánk - mondta végül Illyés Zoltán.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában