Archivum
Palota a királyi városban
A habarccsal kevert kőrétegek azok az alapfalmaradványok, azok a kövek, melyek között csak föld van, a falkibontás után visszadobált anyagok, melyekre nem volt szükség – magyarázza Ritoók Ágnes, a Nemzeti Múzeum régésze. A Göcseji Múzeum szervezett sajtóbejárást az ez évre lezáruló zalavári ásatások helyszínén, ahol 880-as években már álló Karoling-kori palota falmaradványait tárták fel az idén.
Zalavári ásatások: Karoling-kori épület maradványait tárták fel
– Húsz éve tart már az ásatás, így kimondottan ez évi szenzációról nem beszélhetünk, hiszen a feltárt leletek egymásra épülnek – vette át a szót Szőke Béla Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Intézetének főmunkatársa, aki Ritoók Ágnessel irányítja a munkálatokat. – Már 2010-ben megtaláltuk a palota egy kisebb részét, s ahogy haladtunk előre évről évre, úgy formálódott ki a kőépület alakja, melynek most már három falát ismerjük, amiből a negyedik oldala is kikövetkeztethető.
Európai szemmel is jelentős feltárás ez, mivel ilyen jó állapotban, teljes alaprajzzal feltárt palota csak Paderbornban található, amit Nagy Károly építtetett a 780-as években. A zalavári palotát száz évvel később kizárásos alapon Karintiai Arnulf keleti frank király és császár építtette, tudtuk meg.
– A Karoling-birodalom legkeletibb tartománya volt Pannónia, melynek központja Mosaburg (Zalavár) volt. A palotát azért építették, hogy a királynak és más rangos személyiségnek megfelelő színvonalú szállást biztosítsanak. Arnulf király a 880 és 890 között sokat tartózkodott itt, ezt bizonyítják adománylevelei, melyek fennmaradtak. Ezekben jól olvasható a dátum és a helyszín. Ebből a szempontból nagyon jelentős, hogy az egyik oklevélben Mosaburg, mint regia civitas, vagyis királyi város van feltüntetve. A Karoling-kori palota régészeti feltárása ezt az írásos tényt támasztja alá.
Az alapterülete meghaladta a 15x8 métert, az alapfalak mérete arra enged következtetni, hogy egyszintes épület volt. A palota azonban nem sokáig állhatott. Arnulf király megállapodást kötött a magyarokkal, hogy ameddig él, az ő uradalmi területét nem bántják. 899-ben meghal, ami után a magyarok megszállják Pannónia nagy részét. Mosaburg vélhetően csak tizedik század elején esik el. Több olyan sírt is feltártak, ahol az áldozatok gerincében magyar nyilak állnak ki. Ezek már Árpád-kori leletek, ahogy a megtalált pipák és egy dobókocka.
Szőke Béla Miklós kérdésre válaszolva elmondta, a Nemzeti Múzeumban jövő márciusban nyílik az a kiállítás, ahol a Zalaváron feltárt Karoling- és honfoglalás kori leleteket először tekintheti meg a nagyközönség. Emellett készítenek egy kiadványt, mely történetileg és régészetileg is bemutatja az ásatás eredményeit és jelentőségét. Arra a kérdésre, hogy helyben mindebből látható lesz-e valami, a következőt válaszolta: számítanak a megye segítségére annak érdekében, hogy az itt feltárt valamennyi építészeti érték látható legyen a nagyközönség számára, ahogy Hadrianus templomának maradványai. 2019 a Szent Adorján bencés monostor alapításának ezeréves évfordulója, jó lenne addigra a már feltárt, de betemetett fatemplomot és kolostort is bemutathatóvá tenni. A zalavári történeti-régészeti park jelentősége igen nagy, messzire viheti a megye és az ország hírnevét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO ZalaegerszegenVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu Tibornak