Archivum
Pártsemleges hatalomátvétel
A diákok vették át a hatalmat szerda reggel a városházán. Elfoglalták a polgármester, és a két alpolgármester irodáját, majd diákparlamentet tartottak a Díszteremben. A II. Zalaegerszegi Városi Diáknapok keretében a tavalyi évhez hasonlóan került sor a hatalomátadásra. Annyi különbséggel, hogy Gyutai Csaba polgármester távollétében Balaicz Zoltán alpolgármestertől vették át a fiatalok a város irányítását egy délelőttre.
Diák-polgármester irányította fél napig a várost
A hangulatos akció keretében az alpolgármester a város pecsétjét adta át jelképesen Büki Bettina diák-polgármesternek, aki Tóth Géza és Juhász Előd diák-alpolgármester, Bertók Fanni diák-jegyző, valamint a fiatalokból álló képviselőtestület tagjaival egy gyors megbeszélést tartott a polgármester szobájában.
A diák-polgármester aláírta arról a pénzügyi támogatásról szóló határozatot, mely a zalaegerszegi szimfonikus zenekar május 13-i koncertjére ad anyagi támogatást.
A diákok ezután a város Dísztermébe vonultak, ahol a közgyűlésen vitatták meg a fontos kérdéseket. Napirend előtt sor került a tavaly alapított, s most először átadott "Ifjúságért" díj kitüntető cím kiosztására. A díjat felnőtt kategóriában Fentősné Belléncs Andrea ifjúsági referens, fiatal segítő kategóriában pedig Farkas Szabina a Diák-Sziget program koordinátora kapta. Sor került továbbá a Zalaegerszegi Ifjúsági Kerekasztal logójáea kiírt pályázat eredményhirdetésére is.
Balaicz Zoltán a diákok önkormányzati ülését köszöntve elmondta: büszke arra, hogy ilyen kiváló csapattal dolgozhatnak együtt. Jó látni, hogy van utánpótlás, és hogy vannak olyan fiatalok, akik érdeklődnek a közélet iránt. Az alpolgármester nagyra értékeli az itt tapasztalható pártpolitikától mentes összefogást, és reményét fejezte ki, hogy ez a gondolkodás a felnőttekre is átragad egyszer. Bár, annak örül, hogy ifjúsági kérdésekben egyetértés van a közgyűlés különböző pártjai között.
A fiatalok a délelőtt folyamán több napirendi pontot is tárgyaltak. Szó került többek között a Diák-Sziget Ifjúsági Iroda további fenntartásáról, egy az elektronikus sajtóban elindítandó ifjúsági magazinműsorról, és a diáktáboroztatásról.
Javaslatot tettek továbbá egy belvárosi tetőterasz kialakítására (melyet a Centrum áruház tetején szeretnének), és egy fedett városi színpad vásárlására.
Balaicz Zoltán az ülés után érdeklődésünkre elmondta: a diákok mindegyik felvetése jogos és támogatható. Van, amit azonnal meg is tudnak valósítani, a tetőterasz és a fedett színpad azonban további egyeztetést igényel. Az előbbi azért, mert a kinézett helyszín magántulajdonban van, a színpad pedig nagyon költséges, így célszerű lenne valami pályázati forrást találni a szükséges összeg előteremtéséhez.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában