Archivum
Tavaszváró villásreggeli
"Aki tollforgató, szeretne olyan mondatokat írni, amit az utókor elolvas, a város vezetése szeretne olyan intézkedéseket hozni, olyan fejlesztéseket, melyekre az utókor büszke lehet"- fogalmazott Gyutai Csaba polgármester azon a sajtóreggelin, ahol megköszönték az újságírók munkáját.
Közös célokról - újságírókkal
Utalt arra, hogy a sajtó egyik fele csak a problémákat látja, a rosszat, így történt ez a rendkívüli időjárás során is, amikoir a kialakult helyzetről a sajtóorgánumok egy része csak a negatív híreket közölte. Gyutai Csaba szerint a szeretet és az összefogás viszi előbbre a munkát, és nincs két Zalaegerszeg: egy város van, amely jól gazdálkodik, élhető, élénk kulturális élettel, kissé problematikus sportélettel. A közös munkára, az örömökre és a hibák bemutatására is kérte a jelen lévő újságírókat.
Megköszönte a helyi sajtó munkáját Balaicz Zoltán és Doszpoth Attila alpolgármester és dr. Sándor Erzsébet aljegyző is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában