Archivum
Téli üzemmódban
November óta téli üzemmódban működik a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Zala Megyei Igazgatósága. A hozzátartozó, több mint 1600 kilométeres állami közúthálózatot felügyelő üzemmérnökségeken az elmúlt hónapban befejeződtek a gépszemlék és március közepéig a téli munkák lesznek a középpontban.
Felkészítették a gépeket
A téli üzemeltetési időszak kezdetéig a közútkezelők több mint 5 ezer tonna aszfaltot használtak fel a kátyúzásokhoz a megyében. A munkák, önköltségi áron mintegy 244 millió forintba kerültek. Nagyfelületű burkolat felújítás során több mint 60 ezer négyzetméternyi útfelület újult meg, csaknem 838 millió forint értékben. A téli üzemmódra idén is egységesen álltak át az üzemmérnökségek. A téli munkák közül a síkosság-mentesítés az egyik legfontosabb téli feladat. Ezt nagyrészt saját géppel végzi a társaság. Ezek közül 23 úgynevezett eszközhordozóra lehet felszerelni a hóekét, sószórót illetve a hómaró adaptereket is lehet rögzíteni. Ezen kívül 7 rakodógépet és 11 hómarót, 1db homlokhómaró adaptert, 4 db földgyalut tud hadrendbe állítani a cég és 6 célgépet is bérel a téli szezonban. Amennyiben ez sem elég, akkor a társaság a szerződéses vállalkozóit is az utakra rendeli. A síkosság-mentesítéshez 4 000 tonna só áll rendelkezésre. A hófúvások ellen hófogórácsokat és hálókat helyeztek ki.
A közútkezelő munkagépei készen állnak
A Zala Megyei Igazgatóság 4 üzemmérnökségének szakemberei folyamatosan figyelik az időjárás előrejelzéseket, hogy a négy készültségi fokozat közül mindig a megfelelőt rendelhessék el annak érdekében, hogy minél hatékonyabb legyen a munka az utakon. Bár sokan már az első egy-két centiméternyi hó után hiányolják a hóeltakarítást, erre akkor van lehetőség, ha a hó vastagsága meghaladja az 5 centimétert. Addig csak sózni tudnak, megelőzendő a forgalom által letaposott hó burkolatra fagyását. A teljes úthálózat egyidejű letakarítására sincs mód, ezért is fontos, hogy az autósok a téli útviszonyoknak megfelelően és műszakilag jól felkészített, téli gumikkal is ellátott járművekkel közlekedjenek, ezzel is csökkentve a balesetveszélyt, és az esetleges elakadás miatti bosszúságokat. Az útviszonyokról és a közlekedési helyzetről a cég megyei diszpécserszolgálatain kívül a társaság Útinform osztályától is lehet, sőt, szélsőséges időjárási körülmények között érdemes is információkat szerezni, mielőtt útnak indul valaki.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés