Archivum
Tisztességben megélni az idős kort
Nem íróként, hanem elsősorban olyan magyar emberként, asszonyként kíván szólni a kedves közönséghez, mint aki sok mindent megélt életében – köszöntötte a jelenlévőket Jókai Anna az Idősek Hónapja rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóján a zalaegerszegi Art Moziban.
Az Idősek Hónapja rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóján
A Kossuth-díjas író, költőnő megosztotta gondolatait az öregségről, az öregedés folyamatáról, és mint fogalmazott, hogyan lehet ezt tisztességben, és nem kétségbeesetten, szánalmasan megélni. Amikor nem is olyan fiatalon, 33 évesen elindult pályáján úgy gondolkodott, mint általában a tízen-huszonéves korosztály, elképzelhetetlennek tartotta, hogy valamikor is megöregszik. A fiatalok köztudottan bántóan tudnak nyilatkozni az öregségről, pedig aki megélheti az öregkort, szerencsés, előnnyel bír a fiatallal szemben, aki nem tudhatja, mikor történik vele valami, ami idő előtt elszólítja. Az írónő beszélt arról is, hogy megváltoztak az értékítéletek, korábban a harmincéves is idősnek számított, mostanság az ötven, hatvan éves emberre sem mondják feltétlen, hogy öreg. "Ebből látszik, ma már nem kizárólag az életkorhoz kötődik az öregség, hanem ahhoz, hogy éljük meg a múló éveket, és van-e bennünk annyi kegyelmi erő, hogy a meg-megjelenő nehézségek és testi bajok ellenére valami örök ifjút fenn tudunk magunkban tartani. Mindenkiben ott él egykori ifjú arca, belül tudja, hogy van benne valami változatlan, ami nem kötődik a hervadáshoz, ugyanakkor ez már nem a külvilágnak, hanem lelkének, az esti csendnek szól, amikor visszagondol életére".
Gyutai Csaba, Zalaegerszeg polgármestere köszöntőjében azt mondta: "A világ nem velünk kezdődött, mert vannak előttünk járó nemzedékek, akiktől csak tanulhatunk; tisztességet, becsületet, emberséget, és ami a legfontosabb, szeretetet. Meggyőződése, hogy a fiatal korosztály számára az időskorúak támogatása nem anyagi, és nem szociális, hanem erkölcsi kérdés. "Kaptunk tőlük gyökereket, általuk tudjuk azt, hogy a családhoz, a városhoz és a nemzethez tartozunk, és kaptunk tőlük szárnyakat, hogy kibontakozhassuk a bennünk lévő tehetséget, itt az ideje, hogy valamit, mi is visszaadjunk belőle." Köszönetként idén először hagyományteremtő szándékkal egy hónapon keresztül biztosítanak színes és tartalmas programokat az idősek számára. A polgármester beszédében büszkén említette meg, hogy Idősbarát önkormányzat díjjal ismerték el a város idősekért végzett tevékenységét. Szólt arról, hogy az elmúlt évtizedben olyan intézményrendszert alakítottak ki Zalaegerszegen, ami az idősellátás valamennyi formáját lefedi. A nyugdíjasklubok mellett gondozóházat, idősek otthonát, idősek átmeneti otthonát hozták létre, de a fogyatékkal élőknek is építettek bentlakásos otthont. A városban élő idősek érdekeit az idősügyi tanács is képviseli.
Vigh László országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, a társadalom intelligenciáját mutatja az, hogyan gondolkodik a "szép kort" megélő embertársairól. "Az idős ember olyan, mint a jó bor, minél idősebbek, annál érettebbek, annál több élettapasztalattal, bölcsességgel és tudással rendelkeznek, ami hasznára válhat a fiatalabb korosztályok számára".
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában