Archivum
Zalaegerszegen fogadták a legtöbb ügyfelet
A zalaegerszegi pénzügyi fogyasztóvédelmi tanácsadó iroda fogadta a legtöbb ügyfelet a 2011-ben felállított nyolc megyeszékhelyi iroda közül az országban. Az ügyfélforgalom összesen 5 ezer főt tett ki, ebből 1296-an a zalaegerszegi irodához fordultak pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos kérdéseikkel és panaszaikkal. A működés egyéves tapasztalatairól, a pénzügyi fogyasztóvédelem hazai helyzetéről sajtótájékoztatón számoltak be.
Rigó Csaba, Balogh László és dr. Hajnal Zsolt
A pénzügyi tanácsadó irodában nemcsak panaszokat vizsgáltak ki,
hanem életviteli tanácsadást is nyújtottak
Balogh László, a PSZÁF alelnöke elmondta, az országos tanácsadó hálózatot azért hozták létre, hogy segítséget nyújtsanak a vidéken élő, a pénzügyi válság miatt bajbajutott, illetve a pénzügyi szerződéseket és a jogszabályokat kevésbé ismerő embereknek. A nyolc vidéki iroda egyike Zalaegerszegen létesült, ahol kitűnő együttműködő partnereket találtak a kormánymegbízott személyében, a helyi sajtó valamint a fogyasztóvédelmi hatóság tekintetében. Az alelnök kiemelte, a felügyelet és a civil fogyasztóvédelmi szervezet együttműködése sikeresnek bizonyult, hiszen országosan ötezren keresték fel az irodákat működésük egy éve alatt. A legtöbb megkeresést Zalaegerszeg érte el, ahol a kormányablak mellett kapott helyet a pénzügyi tanácsadó iroda, mely így a helyi közélet részéve válhatott. A PSZÁF fontosnak érezte az irodahálózat bővítését, így 2012. április közepétől a korábban nyolc irodát számláló hálózat tizenegy tagúra bővült; Miskolcon, Nyíregyházán, Békéscsabán, Pécsett és Szombathelyen is működik a fogyasztói panaszok hatékony megoldását segítő, ingyenes, szakszerű és pártatlan pénzügyi tanácsadói szolgáltatás.
Rigó Csaba Zala megyei kormánymegbízott elmondta, megtiszteltetésnek érezték, hogy a PSZÁF a nyolc iroda egyike helyszínéül Zalaegerszeget jelölte ki. Érezve a feladat súlyát, döntöttek úgy, hogy a pénzügyi tanácsadó irodát röviddel megnyitását követően a Kossuth Lajos utcai épületbe helyezik át jobb elérhetőséget biztosítva a panaszosok számára. Mint fogalmazott, jó döntésnek bizonyult az áthelyezés, melyet magas ügyfélforgalom is igazolt. Az 1296 megkeresésből 693-an pénzügyi (deviza) hitelezési, 87-en biztosítási, 270-en magánnyugdíjpénztári kifizetések, 5-en más pénztári ügyekben és 241-en egyéb panaszokkal keresték fel a zalaegerszegi irodát. Érdemben tudtak segíteni, amit jelez az is, hogy a pénzügyi békéltető testülethez mindössze 14 ügyet nyújtottak be, melyből hatban a panaszos javára született döntés, 3 esetben megosztott felelősséget állapítottak meg és öt esetben nem a fogyasztónak volt igaza.
A kormánymegbízott kiemelte az iroda nemcsak panaszokat vizsgált ki, hanem életviteli tanácsadást is nyújtott egyebek mellett a bankbetétekkel és a befektetésekkel kapcsolatban. Mint mondta, az ügyek kapcsán egyfajta tudásbázisra, tapasztalatra is szert tettek, amely a jogszabályalkotók számára is fontos lehet.
Rigó Csaba jelezte, hogy az Egerszeg fesztivál ideje alatt, május 11-12-13-án nyílt napokat tartanak a tanácsadó irodában, ahol minden érdeklődőt szeretettel várnak.
Dr. Molnár Sándor, a Zala megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség felügyeletvezetője beszámolt arról, hogy az elmúlt időszakban 97 panaszt vizsgáltak ki a fogyasztói csoportokat érintően. Elmondta, ez év január elsejétől 2014 végéig jogszabály tiltja a fogyasztói csoportok létesítését, a korábban megalakultak azonban működhetnek tovább. A nehéz anyagi helyzetben levő, azonnali pénzügyi segítségre szoruló embereket, a bankok számára nem hitelképes, "BAR-listás" adósokat, nyugdíjasokat keresnek fel azzal, hogy hitelt nyújtanak. A fogyasztó azonban nem hitelt kap, csak vásárlói jogot, amellyel úgy élhet, ha kisorsolják, vagy előtörleszt. De mindvégig fizet, amíg a csoport minden tagja hozzá nem jut az általa megszerezni kívánt áruhoz vagy szolgáltatáshoz. A felügyelőségvezető óva intett ezektől a szerződésektől, majd elmondta, hogy az együttműködés elmúlt egy évében havonta 40-50 ügyfelet irányítottak a pénzügyi tanácsadó irodához.
Dr. Hajnal Zsolt, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének elnöke a zalaegerszegi iroda eredményessége kapcsán kiemelte, hogy a hatósági és civil fogyasztóvédelem együttműködése hatékonynak bizonyult. A gazdasági válság, a devizahitelek, a magánnyugdíjpénztári kifizetések, a végtörlesztések, az árfolyamgát bőven szolgáltatnak elég aktuális ügyet ahhoz, hogy a tanácsadó irodák szolgáltatásaival éljenek a fogyasztók. Ugyanakkor azt is tapasztalták, hogy az életviteli, a mindennapi gazdálkodással kapcsolatos tanácsadásra is nagy szükség van, mivel a jelenlegi problémák a fogyasztók nem megfelelő döntéshozatala kapcsán keletkeztek. Éppen ezért az is fontos cél, hogy az irodákat megelőző célzattal is igénybe vegyék az emberek, mielőtt bármilyen szerződést kötnek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaTetőfelújítás és ablakcsere a Vásárcsarnokban