Archivum
Zsaruhírek Zalából
Hétfőn délután a zalaegerszegi rendőrök előállítottak a Rendőrkapitányságra egy férfit és egy nőt, akik az egyik helyi bevásárlóközpontban a csomagolást szétvágva, 9.523 forint értékű árucikket tulajdonítottak el. Ellenük büntetőeljárás indult.
Hétfőn este a mentőktől érkezett bejelentés a Rendőrségre, mert Pacsán egy férfit késsel megszúrtak. A helyszínre érkező rendőrök a megadott címen három férfit találtak, köztük volt a sértett is, aki az orvosi tájékoztatás szerint nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett. A rendőrök a másik két férfit előállították a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságra, ahol egyiküket gyanúsítottként, másikukat pedig tanúként hallgatták ki. Az ügyben súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt indult nyomozás.
Körözött személyt fogtak el a nagykanizsai járőrök hétfőn délután. Az egyik benzinkúton igazoltatták a helybeli férfit, akivel szemben a Zalaegerszegi Városi Bíróság bocsátott ki elfogatóparancsot.
Kedden délelőtt közlekedett egy férfi az általa vezetett személygépkocsival a zalaegerszegi Wlasics Gyula utcában, a Bíró Márton utca irányából. A Báthory István utca kereszteződésénél megállt az elsőbbségadás kötelező jelzőtáblánál, majd ismét elindult, de nem vette észre a neki balról közlekedő tehergépkocsit és összeütköztek. Az ütközés következtében a tehergépkocsi irányíthatatlanná vált és egy közelben lévő Presszóba hajtva állt meg- kaptuk a tájékoztatást a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensétől.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen