Archivum
Zsűrizték a várost
Zalaegerszegen járt a "Virágos Magyarországért" környezetszépítő verseny zsűrije. A huszadik alkalommal megrendezett országos megmozdulás idei kiemelt témája a táj-és természeti értékek, a növény és állatvilág megőrzése. Május 31-ig nevezhettek az önkormányzatok (az idén 300 település) a megmérettetésre, melynek győztese az európai versenyen képviseli hazánkat. A zalai megyeszékhely eddig három alkalommal nyert el különdíjat, s az elmúlt év szakmai munkáját a nevezett témában már az is minősíti, hogy több mint egy órán keresztül sorolták az eredményeket.
Gyutai Csaba polgármester, Horváth István, a Városgazdálkodási Kft. ügyvezetője, Sümeghy Gabriella és Székely Róbert a városüzemeltetési osztály munkatársai és Horváth Zsuzsanna tájépítész tájékoztatta a bírákat.
A polgármester kiemelten szólt a városi kerékpár utak megduplázásáról, illetve a gázüzemi autóbuszok alkalmazásáról, mint környezetvédő közlekedési módról. Horváth István a Városgazdálkodái Kft. munkáját ismertette, köztük kitért az új feladatkörökre, így a városi járdák fenntartására, a kegyeleti szolgáltatások közül a sírkertészetre, illetve a városi rendezvényeken való megjelenésre. Ez utóbbiak közül a mind gyakoribb és egyre népszerűbb belvárosi virágvására, mely esztétikumában is illik a környezethez.
Sümeghy Gabriella a verseny idei témájához kapcsolódóan ismertette a tájvédelmi munkát. Így a Parkerdőből (és a Gébárti-tó nyugati oldaláról) eltávolítják a tájidegen fákat, ugyanakkor védik a honosakat. Ezek népszerűsítésére szolgált a Város fája verseny, melyet lakossági szavazás alapján nyert el egy többszáz éves geszetnyefa. Szintén a környezetvédelmet szolgálják az ökováros keretében lebonyolított nevelési célzatú programok.
Horváth Zsuzsanna tájépítész elmondta, 1000 négyzetméteren, 60 ezer tő egynyári virág díszíti a várost, 25 ezer tő kétnyári és 8000 hagymás növény társaságában. A hagyományos fajták mellé mindig ültetnek újdonságot is, idén például gumós begóniát, szalmarózsát, sétányrózsát. Szintén újdonság a zöldség és fűszernövények betársítása (bazsalikom, édeskömény, mángold), mely extrém habitust ad a virágágyásoknak. A zöldterületekkel kapcsolatban ismertette, hogy tavaly 9 millió forintot különített el az önkormányzat eme értékőrzésre, mely nem mennyiségi, hanem minőségi feladatokat jelentett. A színház előtti tér megtervezése mellett, a gyalogosok által kitaposott útvonalakat burkolták le több helyen, ily módon is figyelembe véve a lakossági igényeket. A körforgalmak zöldfelületét szintén folyamatosan ápolják, ahogy a lakótelepi részeken is folyik a parkosítás, a játszóterek folyamatos karbantartása, fejlesztése. Kiemelt terület a város turisztikai célpontjainak virágosítása, melyre az elmúlt időszakban 1,5 millió forintot fordított az önkormányzat.
A bíráló bizottságból Németh Sándor (Győr) és Nagy Zsolt (Sopron) intéztek kérdéseket a zalai szakemberekhez, az őshonos növényekkel, a játszóterekkel és az öko gyermekintézményekkel kapcsolatban. Erre válaszolva elhangzott, Zalaegerszegen minden óvoda és számos iskola "zöld" szemléletű, minden óvodában szabvány játszóterek állnak rendelkezésre, melyek állapotát havonta jegyzőkönyvezik. A városi játszóterek (71 darab) folyamatosan, az anyagi lehetőségekhez mérten újulnak meg. Legutóbb Andráshidán avattak új játékokat, legközelebb pedig a csácsi városrészben. Ezen kívül kisebb-nagyobb műfüves pályák bővítik a gyerekek mozgásterét. Illetve speciális lehetőségként állatsimogatót alakítanak ki jövőre a ságodi majorban. Az őshonos növényekkel kapcsolatban figyelembe kell venni a városi körülményeket, illetve a fák kivágásakor, állománycserekor a lakossági, sokszor egymásnak ellentmondó igényeket.
A megbeszélés után városnéző sétára indult a zsűri a helyi szakemberek kíséretében.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Tisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjaitEgerszeg Kártya átvételMagyar-kínai autóipari fejlesztési és validációs központ létesülhet Zalaegerszegen Kerékpárút épül Bak és Zalaapáti között15 éremmel zárták a legfiatalabb úszók bajnokságát a Zalaco-ZÚK versenyzőiA Leicester City lesz a Zete Fieszta vendégeSzakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenHidegfront hoz felfrissülést, fejfájás, migrén jelentkezhetKét fiatal légióssal erősít a ZTE FCNyaralás fenntarthatóan, költséghatékonyan -
rovatunk hírei
Tavat kerülő vesebetegekSzületés heteAlsópáhoki nőnapi köszöntőSzőlőskertek védelmérőlA gyermekkori túlsúlyrólHúshagyókeddi fánkpartiÖrömmel rúgták a labdátAkarattal és felelősséggelÉvindító egészségnapVegyük kezünkbe sorsunkat! top 10
Bezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenLemezfelvétel a Göcseji Falumúzeum Klügel-orgonáján Harmincöt évvel ezelőtt térhettek vissza a ferencesek zalaegerszegi kolostorukbaNegyvenéves Zalaegerszeg jelképe, a tulipános szökőkútKomplex népi kézműves alkotótábor a Gébárti-tónálVega est - Integetés az űrállomásnak és Kapu TibornakA pincétől a tetőig megújul a volt HEMO Zalaegerszegen