Szabadon játszani a felülettel

Manapság az éremművészet tág határok között mozog, az anyagok, technikák bővültek, és a téma kötöttsége is lazult. Sok esetben még mindig megrendelésre készülnek érmek, ám nagyon sok a független, autonóm alkotás is. Kétévente a soproni Országos Érembiennálé ad ízelítőt a legfrissebb munkákból.

Farkas Ferenc szobrászművész, az Ady-iskola tanára 2007 óta rendszeresen részt vesz a biennálén. Ekkor a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének "legszebb emlékérem" díját is elnyerte. Az idei - augusztus 4-ig látogatható - soproni seregszemlén öt alkotással szerepel. A Bocföldén élő és alkotó szobrászművésszel műtermében beszélgettünk éremkészítésről, kedvelt témáiról és a kiállítás nehézségeiről.

Elöljáróban annyit: Farkas Ferenc szereti gyűrni a felületet. A nagy művész-elődöknek (például Benczúr Gyula, Michelangelo, Lautrec, Klimt, Vermeer) címzett érmei pedig leginkább ürügyül szolgáltak ahhoz, hogy egy-egy ötletet, gondolatot kibontson. Bár több doboznyi érmet készített különféle témákra, tárlatokon mégis ritkán mutatja be őket. Nehéz ugyanis látványos, és nem monoton módon kiállítani a darabokat, pláne hogy az érmeknek mindkét oldala látható kell hogy legyen. Vagy, egyszerre két példányt kell bemutatni.

Mint meséli, 2007-ig (a soproni sikerig) jórészt az asztalfióknak készített érmeket, annak ellenére, hogy főiskolás korában (1985-ben) már elnyerte az Eötvös Lóránt Tudományegyetem 350. évfordulójára kiírt érempályázat első díját.

"A szobrászaton belül az éremkészítés egy költséghatékonyabb és gyorsabb megoldás, mégsem ez a fő motivációs tényező. Az érmek ugyanis rengeteg ötletelésre, kísérletezésre, sőt csapongásra adnak lehetőséget. Szabadon szárnyalhat a fantázia. Nem kell ragaszkodni ahhoz sem, hogy szabályos körben gondolkodjunk, vagy hogy a körben maradjunk. Lehet játszani a felülettel; ki lehet lépni a térbe."

Ma már sokféle anyagból készülnek érmek - acélból, bronzból, fából, kőből, csontból, sőt még műanyagból is. Méretük is változó, bár az az igazi, amit még kézbe lehet venni, sőt, amit jó kézbe venni - mondja.

Farkas Ferenc megmaradt a bronznál. Ez egyfajta klasszikus szemléletet jelez, ám munkáiban mégis mindig van valami csavar. Fizikai és szellemi értelemben egyaránt. A képzőművészet nagy mestereiről készített már szobor- és éremsorozatot is. De mint mondja: a nagy elődök csak ürügyként szolgáltak. Rembrandt például már ifjú kora óta piszkálta a fantáziáját. Leginkább az érdekelte, hogy a festőművész jellegzetes fejformájából mit lehet kihozni a felületen. Hogyan lehet a teret csavarni, gyűrni, nem szabályos körbe rendezni úgy, hogy mégis valami kerek egész legyen belőle.

Az is érdekli, hogy hogy lehet közhellyé vált szimbólumokon, kliséken túllépni (bár kapott rá felkérést, Shakespeare-rel épp emiatt egyelőre nem tudott mit kezdeni). Néha viszont hagyja, hogy pont a "közhelyből" bontakozzon ki egy ötlet: a Dürert szimbolizáló érme hátoldaláról ezért nem maradhatott le a nyúl. "Az ötlet mindig rohamokban jön, és ha van egy jó gondolat, azt több dologra is rá lehet húzni. Van, hogy az érem után készül szobor is, vagy éppen fordítva: egy-egy nagyobb munka inspirál arra, hogy az adott gondolatkört kézbe vehető formában is kifejezzem".

Szóval újabb ötlet mindig jön, csak - ahogy mondja - az idő a kevés. Közben pedig tényleg jó lenne kitalálni, hogy hogyan lehetne úgy tárlatot rendezni, hogy ne üvegtárlók fölött hajladozzanak a látogatók. Esetleg felakasztani, kitámasztani...? Úgy, hogy körbejárható is legyen. És, hogy ne két példányt kelljen vinni mindegyikből, hanem csak egyet, a maga teljességében.