Divat az énektanulás

– Papírom csak az éneklésről van, de nagyon szerencsés helyzet, hogy önmagam zongorakísérője lehetek a fellépésekkor – mondja, hozzátéve, ő az élőzene elkötelezettje. – Nem titok, hogy gyakori a CD-ről szóló zenei aláfestés mostanában, de az egy fordított helyzet. Ugyanis az éneknek kell igazodni a zenéhez, és nem a hangszeres játék követi az éneket. Optimista vagyok és remélem, hogy a közönség füle érzékeli a különbséget az élő zene javára.

– Nagyon sok és sikeres tanítványa van a városban. Mi a titka ennek?
– Titkos szakmai mesterfogásom nincs. Nekem jó tanáraim voltak a gimnáziumban, zeneiskolában, főiskolán és úgy tanítok, ahogy ők tanítottak engem. Szakmailag, emberileg. Kötelességem továbbadni, amit én is kaptam.

De legfőképpen a zenei alázatot. Ha úgy állok ki, hogy én egy szép, okos, tehetséges előadó vagyok és hallgassatok meg, az nagyon látszik a színpadon. Ehelyett inkább azt a zenét kell szolgálni, melyet a zseniális szerzők megalkottak. Mi egy közvetítő csatorna vagyunk a közönség felé. Persze az egyéni tehetség is fontos.

– Kodály szerint mindenkit meg lehet tanítani énekelni.
– Mindenkinek van egy alaphallása, ami valóban fejleszthető. Énekes nem lehet mindenkiből, de zeneileg intelligens ember igen. Ebben nagy felelőssége van a szakmának is. Ha olyant engednek színpadra, akinek inkább kapcsolatai vannak, mint szakmaisága, de azt mondják rá, hogy jó, akkor azt fogadja el a közönség jónak.

Mint ahogy én nem értek a festészethez, és ha egy hozzáértő azt mondja egy képre, hogy jó, akkor én is elfogadom a véleményét. A szakma feladata, hogy igényes produkciókkal álljon ki. Egyébként Zalaegerszegen nagyon élénk kulturális élet van, még ha belülről nem is mindig úgy látszik. És az is ritkaság, hogy egy 60 ezer lakosú városnak önálló hangversenyterme legyen – mondta, utalva azon összehasonlítási alapokra, melyeket más városokban látott.

– Ezek szerint nem bánta meg, hogy Szentendrét otthagyva Zalaegerszegen él?
– A zeneiskolában nagy múltú és kellően megalapozott énektanszék működik. Mind az iskola, mind a város vezetése pártolóan áll a művészetekhez. És elég gyakran hazalátogatok a családomhoz.

– Kinek ajánlja az énektanulást?
– Nagyon sok mindenkinek. Nemcsak azoknak, akik énekesi pályára készülnek. A zene egy nagyon finom energia. Ennek elsajátítása értelmet adhat a fiatalok délutánjainak. De akár javítja a beszédhibát, a lámpalázat, a szorongásokat. A Megasztár típusú műsoroknak az a jelentősége biztosan megvan, hogy az énektanulás felé irányítja a figyelmet. Most ez egy kicsit divat lett. Korábban volt a 16 éves korhatár, amitől énekelni lehetett tanulni.

Ma ezt nem vesszük ilyen szigorúan. Én magam 22 évesen kezdtem el éneket tanulni, de akár 14 évesen is elég érett lehet valaki ehhez. A városi zenetagozatos iskolákból érkező növendékek nagyon felkészültek, stabil alapokkal kerülnek hozzám. De minél kisebb egy gyermek, a pedagógus és a szülő felelőssége annál nagyobb a nevelés terén. A gyerekdalok nem igénytelenséget jelentenek, hanem a legnagyobb felelősséget. A kiskorban adott zene nagyon meghatározó.

– Van ártó zenei is?
– Az igénytelen, szakmaiságot nélkülöző, igen. De probléma, hogy ma a diszkókban egyre inkább a minél nagyobb hangerő és csupán a ritmus a hangsúlyos. Ezek után egy vonósnégyeshez szükséges érzékenység könnyen elveszik. Műfajok szerint is lehet bármelyik igényes. Fiatal koromban rockzenerajongó voltam, most az igényes jazzt kedvelem. Egyébként pedig a reneszánsz és a barokk zene a kedvencem.