Archivum
Fehér Béla kapta Hévíz irodalmi díját
A városi könyvtárban mutatták be nemrég a Hévíz című folyóirat legutóbbi számát, s adták át az újonnan alapított helyi irodalmi díjat. Az új kitüntetést idén alapított a fürdőváros önkormányzata. Az adományozható elismerések közé került a Hévíz Folyóirat Irodalmi Díja.
A képviselő-testület a kitüntetés alapításánál határozott arról is, hogy az elismerés évente egyszer adományozható, az ünnepi könyvhét idején. Olyan szerzőnek adható, akinek a Hévíz című művészeti és társadalmi folyóiratban jelentek meg kiemelkedő írásai. A díjazott személyére a Hévíz folyóirat szerkesztőbizottság tesz javaslatot, amelynek tagjai: Szálinger Balázs főszerkesztő, Cserna-Szabó András szerkesztő, Őry Rózsa polgármesteri hivatali kabinetvezető, dr. Szántó Endre helytörténet kutató.
Az elismerést első alkalommal Fehér Béla vehetett át a legutóbbi lapszám bemutatása alkalmával került sor. Az odaítélő grémium a díjra egyhangú véleménnyel tette meg a személyre szóló javaslatot a képviselő-testületnek, az ajánlást a városvezetés egyhangúlag elfogadta.
Fehér Bélát a Hévíz 2012. évi 3. számában megjelent egyperces novelláiért jelölték az elismerésre. A novellákat a szerző Örkény Istvánnak ajánlotta, születésének 100. évfordulója jegyében. A bizottság kiemelte Fehér Béla kimagasló regényírói munkásságát, tárcaírói erényeit, és azt, hogy az író nemcsak szépirodalmi, de gasztro-történeti munkáival is rászolgált a díjra. A Hévíz folyóirat állandó szerzőjeként több érdekes, értékes gasztro-esszében foglalkozott a régió jellegzetes ételeinek táplálkozásbeli és etnográfiai szerepével.
A legutóbb megjelent, s az eseményen bemutatott számban is van példa a magyarság táplálkozástörténetében való tallózásra a díjazott szerző tollából, Egy tál dödölle címmel. Olvashatunk a dödölléről, mint valamikori nem sokra becsült cselédétek, mai kínálatában immár fesztiváli ételek szereplőjeként, s találunk receptet az egykori polgári étkezéseknél szokásos változatára.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában