Archivum
Hazánkat képviselte a zalaegerszegi tanárnő
Európai országok pályaorientációs modelljeit vitatták meg egymással azok a szakemberek, akik a kontinens 12 országának képviseletében találkoztak Kölnben. Az unió támogatásával létrejött szakmai programban Magyarországot a zalaegerszegi Páterdombi Szakképző Iskola tanára, Keményné Nagy Erika képviselte.
- Hogyan esett Önre a választás?
- A TEMPUS Közalapítvány által meghirdetett szakképzéssel kapcsolatos szakértői pályázat egyik egyéni nyerteseként vehettem részt a nevezett tanulmányúton, mely főleg a német szakmai pályaorientációt mutatta be-idézte fel a tanárnő.- A németeknél duális szakképzés folyik, s viszonylag új elemként, 2008 óta valósítják meg a pályaorientációt. Az ok, a szakképzésen belüli magas arányú, 23 százalékos lemorzsolódás.
- Pontosan mit jelent ez a program?
- 13 éves kortól felmérik a tanulók képességeit, készségeit, többlépcsős tesztben. Ez megmutatja az esetleges rejtett tehetséget, rátermettséget, az adott szakmához szükséges kompetenciák szintjét. Személyes visszajelzés ez a tanulók és a szülők felé. Egy évvel később, nyolcadik osztályban 80 órában, három szakterületen próbálhatják ki magukat a diákok, munkakörnyezetben, munkafolyamatban, készíthetnek egy munkatárgyat is.
- Volt-e jelentős különbség a pályaorientáció terén a résztvevő országokban.
- A program célja főleg a német gyakorlat bemutatása volt, de a szakmai előadások során mindenki beszámolhatott a saját országában jellemző formáról. A svájci, a francia és a német rendszer sok hasonlóságot mutatott, itt külön hivatalok foglalkoznak a pályaorientáció megvalósításával. Illetve Németországban sokkal jelentősebb a Kamara szerepe a képzések, átképzések, s ezek ellenőrzése terén, mint mondjuk nálunk. Meglepő volt az az anyagi felszereltség, mellyel megvalósulhatnak a workshopok, az oktatási minisztérium támogatásával. Sok jó dolgot láttunk a pályaorientáció terén, de teljes mértékben ezt Magyarországon nem lehetne megvalósítani, mert itt más az oktatási és a finanszírozási rendszer.
- Ön miről számolt be a magyar viszonyokkal kapcsolatban?
- A Nemzeti Alaptanterv idevonatkozó részeiről, pályaválasztást segítő könyvről, pályaválasztási kiállításról, a kamara erősödő szerepéről, a szakmák bemutatásának módszereiről, és természetesen a szakképzésünk struktúrájáról.
- Milyen hasznot hozott az Ön munkájában ez a tanulmányút?
- Jobb rálátásom van a témára, s ezért több tanácsot is tudok adni az érintetteknek. A felkészülés során aktívabb kapcsolatom lett a helyi kamarával, mely szintén segítheti a diákokkal megvalósuló munkát. Jó volt látni a német cégek motiváltságát a tanulói szerződések terén. Ennek keretében valódi szaktudást szerezhetnek a diákok a leendő munkahelyükön. Egyébként több országban is elismerik a magyar szakembereket, tehát a képzésünk tartalmával talán nincs olyan nagy baj. Viszont, hogy mindenki a neki tetsző hivatást választhassa, azon még van mit javítani, s ezekre mutatott néhány jó ötletet a német szakmai út.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában