Archivum
Játszótér a múzeumban
Hangsúlyosabbá vált a zalaegerszegi Olajipari Múzeum egyedisége. A szakmai régiségek, érdekességek mellett játszótér is található már a szabadtéri bemutató téren.
Gyakori a kihelyezett tanóra
A játékeszközök csak kis részben kapcsolódnak konkrétan az olajos szakmához, de a remények szerint a betérő gyerekeket és szüleiket megragadja majd a múzeum egésze, nő annak népszerűsége és több látogatóra tarthatnak így számot.
bánfi kati
A kivitelezés költségét (közel 5 millió forint) a Mol csoport vállalta, ezért az avatás Holoda Attila, a társaság Eurázsiai kutatás termelés-igazgatója tisztje volt. Reményét fejezte ki, hogy az itt játszó gyerekek között vannak a jövő olajipari szakemberei is.
Az EU szabványnak megfelelő játszótér kialakításában jelentős szerepet vállaltak a helyi munkatársak, akiknek ezért köszönetet mondott Tóth János, a múzeum igazgatója. Elmondta, az ásványtani részt rendszeresen látogatják iskolai osztályok, volt már példa kihelyezett tanórára is. Mivel sok gépipari szemléltető eszköz található itt, ezen szakmában tanuló középiskolások is járnak ide tájékozódni.
Az általános iskolásokra gondolva a közelmúltban szereztek be védősisakokat, hogy majdani foglalkozások alkalmával olajbányásznak öltözhessenek és néhány feladat elvégzése után tiszteletbeli olajbányásszá avassák őket. A legkisebbeket pedig mostantól játszótér várja, hogy barátkozzanak a múzeum légkörével. A játékeszközöket a továbbiakban bővíteni szeretnék, lehetőség szerint az olajos szakmához kapcsolódó elemekkel is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés